2019. december 4. szerda, ezt a napot sosem fogom elfelejteni, amíg csak élek...

Éppen az SBO-n vártam a sorom, hogy a varratokat kiveszik a bokámból, amikor is megcsörrent a telefonom, Anita a nevelőszülő tanácsadóm hívott. Lazán közölte velem, hogy van egy 2 hetes kislány, ezt és ezt kell róla tudnom, és van 1 órám eldönteni, hogy vállalom-e. Sokkot kaptam hirtelen, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Nagyobb gyermeket szerettem volna, akit be tudok illeszteni a vállalkozói életembe, akivel már lehet jönni-menni. De a sors nagy rendező, tudjuk, nem mindig az a jó, amit és ahogy mi elképzelünk az életünkben. 

Első reakcióm az volt, hogy gyorsan felhívtam a szüleim, akik szintén sokkot kaptak. Kislányom, mit fogsz csinálni egyedül egy gyerekkel, hogy fogsz dolgozni, és a többi, és a többi... Őszintén megmondom, hogy rosszul esett, hogy nem nézték ki belőlem, hogy erre is képes vagyok, pedig Ők csak aggódtak. Miközben egy 1000nm-es fitnesstermet üzemeltettem egyedül, sok ember dolgozott nekem, velem. Hány nő nevel egyedül 1 vagy 2 gyereket, akkor én miért ne tudnám megcsinálni. A szüleim rendesen megnyomták a nyomógombom, tehát számomra már nem is volt kérdés, hogy belevágok-e életem legnagyobb kalandjába!

Csütörtökön már ki is derült, hogy én kapom meg a kislányt, de azt még nem tudtuk, hogy mikor mehetünk érte a kórházba. Rengeteg gondolat, érzés cikázott bennem, de igazából még mindig nem fogtam fel, hogy mi is történik velem. Pénteken délután épp vásárolni voltam, amikor csörrent a telefon és Anita viccesen közölte, hogy "szülünk" és hétfőn haza is hozhatjuk a picilányt.

Aki ismer, az most el tudja képzelni, hogy őrült vásárlásba kezdtem. Mindent, szó szerint mindent megvettem, amire egy újszülöttnek szüksége lehet. Beszéltem a védőnővel, aki egy kedves, régi vendégem volt, és gyerekorvost is kerestem. 

Aztán elérkezett a várva várt nap. Amikor megláttam a kórházban azt az ici-pici kisbabát, olyan boldogság öntött el, amit sohasem éreztem még eddig életemben. A világ legszebb kislánya volt, olyan volt mint egy játékbaba, a 2,26 kg-jával és a 42cm-jével együtt. Az ápolónők odarakakták elém, hogy akkor hajrá etessem meg és pelenkázzam át... Életemben akkor láttam ennyire közelről kisbabát, és a legmeglepőbb az volt, hogy teljes természetességgel megcsináltam.

...és ezzel elindult a mi közös életünk! 

Mikor hazaértünk Adri barátnőm és Anyukám is jöttek lelki támogatást nyújtani, mert nagyon másra nem volt szükségem, úgy csináltam mindent, mintha "erre születtem volna"...Anyukám 1 hétig itt volt velem, hogy ne legyek magamra hagyva hirtelen.

Félelmetes, de ugyanakkor csodálatos érzés volt, hogy ennek a kisembernek szüksége van rám, tőlem várja a megoldást, a támogatást, és legfőképpen a szeretet, a biztonságot. 

A cicák először furcsán néztek, hallgatták ki ez a kis nyöszörgő valami, akinek a hanjga nem nagyon hasonlít egy macskáéra. Akkor meg ki lehet? De gyorsan befogadták, a kismakkám nagyobb érdeklődést tanusított iránta, főleg éjszaka, amikor etetés és visszaaltatás volt. 

A Karácsonyt és a Szilvesztert is itthon töltöttük, mert Anyukám beteg lett, mert akkor a covid már itt sunyiskodott körülöttünk.

A 2 ünnep között volt az első kapcsolattartás Vivi édesanyjával. Egy egyszerű, kedves hölgyet ismertem meg benne. Mindketten meg voltunk szeppenve, ilyen ez amikor az Édesanya és a Nevelőmami talákozinak először. Minden tisztelem az övé, hogy anno meghozta azt a döntést, hogy nevelőszülőhöz kerüljön a kislánya, bármennyire is megszakad ilyenkor az anyai szív. Lemondani nem szeretett volna róla, bár ezt a sors nagyon gyorsan felülírta, de ezt akkor még nem is gondolta egyikőnk sem...

Január végén találkoztunk még egyszer és utoljára, mivel március elején örökre lehunyta a szemét.

5 éve ilyenkor Karácsony előtt furcsa dolog fordult meg a fejemben a fitnessel kapcsolatban. Azt hiszem, hogy besokalltam, nagyon durva hullámvölgy jött az amúgy szeretett vállalkozásomban. Ki akartam szállni, abba akartam hagyni, de nem tudtam, hogy hogyan is kellene. Nem volt más tervem, csak azt éreztem, hogy ezt így nem tudom tovább folytatni...

Aztán 2019. január 5-én egy banális "baleset" miatt 3-as bokatörést szenvedtem. A furcsa az volt, hogy semmi fájdalmat nem éreztem sem akkor amikor megtörtént az eset, és később sem. De abban a pillanatban tudtam, hogy eltört a bokám, pedig azelőtt sosem tört el semmim. Nehezen fogadtam el a sorstól, hogy miért ilyen drasztikus módon állított meg, állított ki a sorból. Akkor még nem értettem, bár elfogadtam ezt a helyzetet, de később mindenre megkaptam a választ, magyarázatot.

A műtét után 2 hétig nem mozdulhattam otthonról, mivel fekvőgipsz volt a lábamon. Így beszorultam a lakásba és kénytelen voltam magammal foglalkozni. Önfejlesztő videókat és spirituális filmeket néztem, elkezdtem magamat gyógyítani. Sőt, külső segítséget is igénybe vettem, Kovács Franciska Edit személyében, heti rendszerességgel.

…és amire rá kellett döbbennem, az az volt, hogy a fitnessben nem állt meg az élet nélkülem, ha nem voltam ott minden pillanatban. Nyilván a háttérmunkát továbbra is én végeztem, de csak 2 hét után kezdtem bejárni 1-2 órára naponta.

Aztán eljött az a bizonyos március végi nap, ami megpecsélte a sorsom, és óriási változást hozott az életembe.

A fodrásznál ültem, vártam a sorom, amikor egy beszélgetésre lettem figyelmes. Egy vendég éppen arról mesélt a fodrászunknak, hogy mi lesz vele, ha a kisfiút akit nevel, örökbefogadják, hogy fogja ezt ismét átélni, túlélni.

Akkor és ott, abban a pillanatban valami/valaki megszólított, hívott, pedig nem tudtam, hogy miről beszélnek.

Mint kiderült, Marika az SOS Gyermekfalvak egyik legelismertebb nevelőszülője. Beszédbe elegyedtünk, és kiderült (mily meglepő…), hogy a következő hét pénteken nyíltnap lesz az SOS-ben, és a nevelőszülőség lesz a téma. Nem is volt kérdés számomra, hogy nekem ott a helyem. Úgy mentem oda, hogy ha lehetett volna, akkor azonnal befizetek a Nevelőszülői tanfolyamra.

Áprilistól 3 hónapig tartott a képzés, ahol ismét sokat megtudtam, megtanultam magamról, mások elfogadásáról.

Júniusban már be volt rendezve a gyerekszoba, nagyon vártam az új kis jövevényt, bár még mindig fogalmam sem volt, hogy tulajdonképpen mire is vállalkoztam.

Aki ismer, az tudja, hogy én mindent is, rögtön szeretek megkapni, nem a türelmemről voltam híres. Teltek a hetek, hónapok, de a kisember csak nem akart megérkezni. Kezdtem elkeseredni, azt hittem, hogy mégsem ez az én utam.

Aztán november közepén eldöntöttem, hogy most már nem húzom tovább  az időt, ideje bevonulnom a kórházba, hogy a vasat és csavarokat kivegyék a bokámból. November 26-án volt a műtétem, és mint utóbb kiderült, ezen a napon megszületett (igaz egy másik kórházban) egy kicsilány, akivel óriási szerepet fogunk betölteni majd egymás életében…

Foglalkoztunk már gyerek legyen/ne legyen témával…a házassággal, a szerelemmel, a nem szerelemmel…sőt, még az egészséggel is…és akkor most jöhet a diéta, az egészséges életmód…

Érdekes dolgokat produkál az élet. Soha sem voltam az a főzögetős, pláne nem sütögetős fajta. Inkább mentünk étterembe menüzni, vagy megsütettem valakivel az egészséges sütijeimet. Magam sem gondoltam, hogy egyszer a SZERELMEM-nek ilyen lelkesedéssel fogok sütni, főzni. 

Nyáron kezdődött az új életmódunk. A facen megláttam egy “mindenmentes zsemle” receptet, gondoltam kipróbálom. Hát, az első kísérlet igen furcsán sikerült. Nem akart egyáltalán összeállni a tészta, mire a 3. tepsinél rájöttem, hogy úúúúúú, de “hülye vagy” Judit! :) Ha beletennéd a megfelelő mennyiségű lisztet, akkor még jó is lenne…megzavart, hogy nem dekában, hanem ml-ben volt megadva a mennyiség.

…és akkor ott elkapott a gépszíj…sütöttem, csak sütöttem és csak sütöttem. 

 …és ha már a “mindenmentes” zsömléről beszéltünk, kezdjük azzal, amivel elindult a "Rossi Pékség"...

Recept:

Hozzávalók:

• 300 ml víz

• 2 ek olívaolaj

• 1 ek almaecet vagy frissen facsart citromlé

• 1 tk só

• 2 púpos ek útifű maghéj

• 0,5 tk szódabikarbóna

• 2 ek lenmagpehely

• 100 ml kölesliszt

• 100 ml hajdinaliszt

• 100 ml rizsliszt

Elkészítés: 

Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra.

Egy nagyobb tálban keverjük el az útifű maghéjat és a vizet. Várjunk 5 percet, hogy legyen ideje a maghéjnak minél több vizet felvenni. Amíg várakozunk, kimérhetjük a liszteket.

Az idő elteltével adjuk hozzá az olajat, a sót és az almaecetet a vízhez.

Miután jól elkevertük, jöhetnek bele a száraz hozzávalók: a lisztek, a pehely és a szódabikarbóna. Addig gyúrjuk a tésztát amíg egynemű nem lesz. Ekkor már elválik a tál falától és könnyű lesz kezelni is.

Olajos kézzel formáljunk kis gombócokat, helyezzük őket egy sütőpapírral kibélelt tepsibe.

Alul-felül sütés mellett 45 perc alatt készen is lesznek a zsemlék.

Próbáltam már csicseriborsó-, kókusz-, cirok- és tökmagliszttel, a lenmagpelyhet már teljesen elhagytam. A szüleimnek teljeskiörlésű tönkölylisztből és rizslisztből gyártom.

A Kedvesem nagyon nagy lelkesedéssel ette/eszi. Először csak ezeket a zsömléket sütöttem, most már kenyeret, édes és sós sütiket, és még nagyon sok mindent, ami szeretnék megosztani majd veletek.

Az  biztos, hogy ha tele van a szíved szeretettel/szerelemmel, sokkal jobban megy még a sütés is, mert van kinek kedveskedned...

Minden nőben lakozik egy Anya, egy Vadmacska és egy Királynő. Sok nő azonban egész életében nem tudja felszínre hozni mindhármat. Mert fél. Fél a Vadmacskától, akit az ösztönei vezérelnek, és mindig megkapja, amit akar, de őt nem kaphatja meg mindenki. Mert ki kell érdemelni. Buja, vad, szexis, kihívás vele minden perc. A nők többsége fél a Királynőtől is, mert úgy gondolja, benne ez a minőség nincs meg. A Királynő büszkén magasra emelt fejjel jár. Szemében bölcsesség és nyugalom van, de ősi tűz is, amelyet csak a kiválasztottak érezhetnek meg. A Királynő irányítja az életét, nem a sors játékszere és legkevésbé a férfiak játékszere. Mert nem adja könnyen magát. Ő dönt és ezt tudja. Szája sarkában büszke félmosoly ül, és pontosan tudja, hogy mit akar. Nem ragaszkodik egy olyan idejétmúlt minőséghez, melyet egy olyan férfi testesít meg, aki nem tudta tartani vele a lépést. A Királynő tisztában van vele, hogy pontosan azt kapja, amire méltó, és a férfinak hozzá kell méltónak lennie. A Királynő nem fél, hogy egyedül marad, mert ha éppen egyedül van, az csak egy intermezzo, és olyankor önmagán dolgozik. Tudatosan.

Nem sajnáltatja magát és nem nyalogatja a sebeit, hiszen a múlt az múlt. Tud lapozni. Kilépni a komfortzónából. Hiszen tisztában van az elemi vonzerővel, amely egész nőies, sugárzó lényéből árad, és észreveszi minden férfi, függetlenül az évei és a kilói számától, függetlenül attól, hogy az arca, a teste, a haja tökéletes-e vagy sem. A Királynő tud megbocsátani. Tud meghallgatni. Tud belátni és ő maga is tud fejet hajtani, tud bocsánatot kérni, elfogadni és megengedni, de elengedni is. Tudja, hogy mindent megkap, amire méltó és ami méltó hozzá, mindent, aminek helye van az életében, és amit nem, annak nincs helye. Ha sír is, utána letörli a könnyeit, és továbblép. Könnyedén. Nyugodtan. Nem kapaszkodik abba, ami értelmetlen.

A Királynő a NŐ.

A NŐ nem játszmázik. Nem fut felesleges köröket. Nem alázza meg a FÉRFIT, aki előtte térdepelve megadja magát. Mert a FÉRFI csak NŐNEK adja meg magát, előtte ugyanúgy végigjárja a fejlődés lélekiskoláját, mint a NŐ.

A NŐ nem bántja a FÉRFIT, csak tanítja. Felemeli lehajtott fejét, megsimogatja fájdalom szántotta arcát. A FÉRFI pedig tudja, hogy attól, hogy a NŐ előtt térdel, nem lett sebezhető. Sőt. Így lett igazán erős. Mert elfogadta gyengeségeit és meg merte mutatni, mert hinni és bízni a NŐBEN, aki mellette szárnyalva, minden percben értékeli azt. A FÉRFI karjában tartja a NŐT. Vigyáz rá, fogja a kezét, de támaszkodik is a NŐRE, aki szilárd és stabil háttere. Akihez haza lehet térni a nagy csaták után. A NŐ nem féltékeny, mert tudja, hogy ő az egyetlen és csakis egy. Ha nem így van, akkor nem a FÉRFIVEL van, és ez ismét csak egy intermezzo.

Hölgyeim. Meg lehet csinálni. Fel lehet emelkedni a Királynő rezgésére. Nem könnyű, de meg lehet csinálni. Legelsőként önmagaddal kell tisztában lenned, és elfogadni magadat, úgy, ahogyan vagy, mert nem véletlenül éppen ilyen külsővel áldottak meg, ezzel kell élned és ezt kell érvényre juttatnod. Szeresd a testedet és add meg neki, ami jár. Ne tagadd meg magadtól se az alapszükségleteket se a magasabb rendűeket. ÉLJ. Élvezd a nőiességed minden percét mert gyönyörű vagy. Sugározzon belőled a NŐ. Ne félj a benned lakozó buja ősi ösztönlénytől és a benned élő méltóságteljes dámától sem. Az anya minőségét fogadjuk el magunkban a legkönnyebben, mert ez van belénk kódolva, a másik két minőség sokkal mélyebben van elrejtve. Sok nő csak anya, vagy csak vadmacska. Sokszor pedig nem tudják a bennük élő minőségeket összeegyeztetni sem önmagukkal, sem a környezetükkel. Pedig kell. Senki nem várja el tőled, hogy csak anya légy, vagy csak vadóc szingli, lélek nélkül. Ezeket a korlátokat te állítod magadnak, elvárásokat kreálsz, másoknak és magadnak azzal akarsz megfelelni, hogy követsz valami homályosan megfogalmazott etalont, melyet a Háttérhatalom sugároz rejtetten a romlás felé sodort idejétmúlt társadalomba.

Ezeket a rejtett csapdákat is ki kell kerülnöd. Át kell hidalnod egy sor akadályt, de ha tudatos vagy, menni fog. Minden helyzetből tanulnod kell, minden találkozás karmikus és minden karmikus találkozás lecke.

A Királynő is kapja a leckéket, de úgy lapozgatja őket, mint a Sors Könyvét. Tudja, hogy mindig van új és újabb oldal. Nem olvas el tízszer egy oldalt, mert az idejét rabolja vele. A tudatossága ötvöződik a bölcsességével, és fél lábával a Holdsarlón áll, fél lábával a Nap sugarában. Érzi, hogy nincsen lehetetlen, hogy a világegyetem erejét a kezében tartja. Napi szinten tudatosan teremt és nem fárad el a lélekmunkában, hiszen ez léte kulcsa. A Férfit tiszteli, de elvárja, hogy a Férfi is tisztelje. Alázatos, de nem alázkodik meg. Nem azért nem játszmázik, mert fél a következményektől, hanem azért, mert azzal magát alacsonyítja le. Játszmák helyett leckéket ad a Férfinak, aki tudja, hogy ezért hálával tartozik, de ő is tudja leckéztetni a Nőt. Tanítja és emeli, de kimondja a véleményét.

Kettejük kapcsolata építő és nem romboló jellegű. Egyenrangú felek, habár a kezdetek kezdetén a Férfi térdel a nő elé. a nő felemeli magához, majd a Férfi magasba emeli a Nőt.

Azzal számolnod kell, ha ilyen rezgésre emelkedsz, akkor kevés férfi tudja veled a lépést tartani, sőt, igazából egyikük sem. Csak a Férfi. A többiek jönnek, mennek az életedben, de csak vágyódva néznek utánad. A Férfi azonban felveszi veled a versenyt.

Vitába száll.

Nem fél tőled.

Szellemi vitákat is folytat veled és érzelmi síkon is harcol veled.

Élvezi a kihívást, tiszteli azt, ami te vagy.

Nem akar azonnal az ágyba vinni, ennél te sokkal többet érsz neki, de az, hogy mikor egyesültök, nem játszma tárgya. Természetesen fog megtörténni.

Fontos vagy neki, nem veszítheted el, nem tudod elrontani és ő se. Időben csak azért tolódnak dolgok, mert a rezgésetek visszazuhan.

Hiszen a Királynő is sírhat a palotája magányában.

A Király is zokoghat a csatamezőn térdelve.

De egymásra gondolnak és a végtelenben találkoznak újra és újra, a létezés minden szintjén, minden dimenziójában. A Király öleli Királynőjét, szorosan tartja és vigyázza a történelem és az idő viharában, és bármilyen síkon feszülnek is egymásnak, az energiáik mindig kiegyenlítődnek. Járhatnak bármerre, a sors, az idő és a tér összehozza őket, és ezt pontosan tudják. A harcuk legvége a teljes megadás. A NŐ a FÉRFINAK, a FÉRFI a NŐNEK.

Mert nem attól vagy erős, ha takargatod a lelkedet, hanem attól, ha oda mered adni a másik embernek, aki cserébe adja a magáét.

Mert a Szer-elem sokkal kevésbé fáj, mint a Fél-elem.

Van úgy, hogy valami motoszkál bennünk és nem hagy nyugodni minket. Először elhessegetjük, majd később már olyan erővel tör felszínre, hogy esélyünk sincs tovább eltitkolni elsősorban saját magunk elől.

Hiányzik a szerelem.

Nem kérdés számomra, hogy a világot ez tartja mozgásban. Persze, jöhetnek a negatív gondolatmenetek arról, hogy milyen sok szenvedéssel is jár ez a mocsok egy érzés. De azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy járhat ez akármilyen mélységekkel, ha egyszer olyan magaslatokba tud repíteni, ahova semmi más. Persze ilyenkor felmerül mindenkiben, hogy a szerelem mellett ott van a függetlenség, a szabadságvágy. Mindezek olyan érzések, amik abszolút érthetőek. Ugyanakkor a szerelem- és itt most nem a fals fellángolásokról beszélek - az megadja ezeket, a sokak által vágyott dolgokat is.

De kanyarodjunk vissza ahhoz a ponthoz, amikor szembe röhög minket az élet, és rájövünk, hogy őrülten vágyunk a szerelem érzésére. Ezen a ponton sokan megingunk, és elkezdünk úgy viselkedni, mint egy dacos kisgyerek. Hiszen nem akarjuk hagyni, hogy ez az elcseszett akármi ránk törjön és felnyissa a szemünket arról, hogy baromira nincs mellettünk senki, akit igazán szeretnénk, olyan eszeveszett szenvedéllyel. Inkább nem akarunk senkit sem közel engedni magunkhoz, belevetjük magunkat a munkába, aztán a hétvégi buli hegyekbe. Haza megyünk fél-ismeretlenekkel, kalandokba bonyolódunk. Olyan emberekkel töltjük az időnket, akik valójában nem is hoznak minket lázba, de ideig-óráig fenntartható a látszat. Majd vasárnap délelőtt, ébredés után, agyoncsapott arccal nézünk magunk elé, csodálkozva azon, hogy a magány és a vágyódás érzése csak még erősebben zakatol a fejünkben és a szívünkben.

Innentől kezdve már tudjuk, hogy a tény, az tény. Nincs mese, bele kell törődnünk abba, hogy bizony a szív diktál, mi pedig játszhatjuk a hőst a dombtetőről, akkor sem tudjuk legyűrni. Valami elkattan a fejünkben és végre szembe merünk nézni azzal a dologgal, hogy egyedül vagyunk. Azzal, hogy igenis akarunk szeretni. Akarunk valakiért áldozatokat hozni, akarunk valakinek a kedvében járni, akarunk szeretkezni, és nem csak üres szexekbe belemenni. Szeretnénk meglátni valakinek a legmélyebb érzéseit, titkait és szeretnénk megnyílni ez előtt a bizonyos valaki előtt. Amikor elfogadjuk, hogy bármennyire is nehéz, most még egyedül vagyunk ezzel az érzéssel, akkor kell igazán erősnek maradni. Mert az emberek hajlamosak ilyenkor átfordulni egy letargikus állapotba. Ami semmiképp sem megoldás, mert veszélyesen kiégetté tesz minket, és egy elutasító magatartásformát von magával. Ezzel pedig senkit nem fogunk tudni befogadni a szívünkbe. Jól figyelj tehát, hogy mihez kezdesz az érzéseiddel.

A feladat ilyenkor az, hogy megtisztítsuk a körülményeinket. Bezárjuk a félig nyitott ablakokat, elengedjük a parkolópályán lévő kapcsolatainkat. Elkezdjünk bízni jobban saját magunkban és abban, hogy nekünk is jár a boldogság. Hogy nem minden férfi és nő üres lelkű és hiteltelen. Nyitottá válni a világ felé és hagyni, hogy a szerelem a legváratlanabb pillanatban besétáljon az életünkbe - ez a mi feladatunk, semmi más.

Sok idő eltelt azóta, hogy az utolsó bejegyzésem megírtam...de úgy érzem, hogy eljött az ideje, hogy folytassam...

Furcsa dolgok történnek a világban, és velem is fura dolgok estek meg az elmúlt fél évben.

Globális változás zajlik a Férfi és a Nő között. Az energiák kiegyenlítődnek, a férfi Férfivé válik, a nő Nővé. Vannak, akik az út kezdetén vannak, és sokan már a végén járnak. 

A Nővé válás folyamat hölgyeim, nem könnyű. Meg kell tanulnunk egy sor olyan dolgot, amit nagyanyáink, dédanyáink magától értetődőnek tartottak. Mi azonban emancipált, eltolódott egyensúlyú világban nőttünk fel, ahol kivesztek az alapvető emberi értékek. Nincs a szavaknak súlya. A nő kezdeményez, irányít, intéz, mindent kézben tart, apa és anya, férfi és nő egy személyben. Keményen irányítasz, egyszerre hatfelé koncentrálsz? Este 11 előtt nem fekszel le, hajnalban már kelsz? Mindent flottul össszeszervezel, és még jut idő magadra is? Csinosan öltözködsz és uralod az életedet? A gyerekekre is figyelsz és még a napi bevásárlás is el van intézve?

Ugye milyen jó így élni?

Nem jó? Miért….?

Mert esténként egyedül fekszel le aludni…

Mert ha eldugul a csap, te fekszel alá és lerendezed azt is….

Mert amikor függönyt mosol, te szenvedsz a létrán….

Mert amikor bevásárolsz, te cipeled fel a karton tejet….

Jó, jó.. igazad van, mondod most.

Hát persze, hogy nem jó így.

Nem akarsz te így élni.

De hol az én Királyom? Kérded te.

Hol a Férfi, hol az Alfahím?

Annyira de annyira szeretném, sóhajtod és újabb romantikus filmet teszel be, majd egy tábla csokival leülsz elé. Annyira vágyom az ölelésre, gondolod, és könnybe lábad a szemed. Annyira vágyom a Férfire, hogy valaki megfogja a kezemet, és vezessen az élet rögös útján, aki mellém áll, akivel megbeszélem a problémákat, aki játszik a gyerekkel, míg én főzök, aki leül vele tanulni, míg én dolgozok, akihez hozzábújhatok….

Kérdem én:

Beengednéd a férfit az életedbe?

Be tudod engedni?

El tudod fogadni, hogy nem te irányítasz?

Rá tudod bízni mindazt, amit eddig te vezettél?

Meg tudsz-e bízni benne annyira, hogy elengeded a félelmet, és hagyod, hogy ő intézze a dolgokat?

El tudod hinni, hogy te kellesz neki?

Tudsz-e hinni a hűségében?

Tudod-e tisztelni a döntéseit?

Hagyod-e, hogy megfogja a kezed?

Egyáltalán van-e helyed a számára?

Őszintén, önkritikát gyakorolva válaszolj ezekre a kérdésekre. Ha a válasz nagyrészt NEM, akkor bizony az út elején vagy. Mert a Férfi tiszteletet követel. Megadást. Nem véletlenül dönt úgy, ahogy, a te javadra is teszi, mert az igazi Férfi mérlegel. Mindent átlát, és nem dühből, nem egóból, nem hirtelen fellobbanásból dönt. Mert a Férfi már megtanulta uralni az érzéseit, a vágyait, az indulatait és a nőt is erre tanítja. Addig nem fogadja őt maga mellé, úgy igazán, amíg a Nő nem kész.  A Férfi nem dönt rosszul és a Nőt is megtanítja dönteni.

Ha még nem találkoztál a Férfival, cinikusan mosolyogsz ezeken a sorokon. Azt mondod, ugyan! Hol vannak ezek a férfiak, ezelőtt 200 évvel kihaltak. Amúgyis, neked nincsen szükséged egy domináns rabszolgatartó önkényúrra. Minek szóljon bele az életedbe, nélküle is működik, mégpedig sok éve tökéletesen. Az mindegy, hogy éjjelente elkap a sírás, megszoktad, amúgyse hiszel a szerelemben.

Ha már találkoztál a Férfival, mélyen elgondolkozol. Hát tényleg…Akkor a Nővé válás iskoláját járod. Légy Nő! Fogadd el a Férfi döntéseit! Tanuld meg tisztelni a Férfit! Tanulj meg fejet hajtani, és ha kiabál is benned az ego, mondd azt: Igazad van!

Be fogod látni, hogy tényleg igaza van.

Mindent a te érdekedben tesz, sőt a TI érdeketekben.

Azért, hogy ez működjön, egy életen át.

Azért, hogy ez kerek egész legyen. Együtt. A KÉtségből EGYség legyen.

Erre azonban késznek kell lenni. Letenni az egót. 

Elengedni, elfogadni, tisztelni, bízni, hinni a másikban. 

Semmi kétely. Csak feltétel nélküliség.

Van mit tanulnunk. 

Mert mindenki egy és egy minden.

A te kezedben van a döntés, hogy elindulsz-e az úton, vagy ha már elindultál, kész vagy-e a folytatásra. 

Dönts jól!

Mi NŐK, rendkívül bonyolultak és szeretni valóak is tudunk lenni! Nem mindig azt mondjuk amit gondolunk, mert titkon reméljük, hogy majd TI férfiak erre magatoktól is rájöttök, és megteszitek azt amit mi a jelekből üzenünk Nektek! Sokszor nem értitek, mit miért is mondunk, és gondolkozunk annyit..

Mi NŐK, azt szeretnénk, ha kényeztetnének, babusgatnának minket a kapcsolatunkban, mert ha nem ez történik, akkor elfásulunk, és úgy érezzük, hogy túl sokat nyújtunk párunknak. Ha azt érezzük, hogy törődnek velünk és tisztelnek, szeretnek bennünket, egyre jobban kivirulunk és minden eddiginél többet és szívesebben tudunk adni önmagunkból. Amikor egy nő beleszeret egy férfiba, akkor azt reméli, hogy erős, gondoskodó társra lelt. Ha egy nő hosszabb ideig csak ad, de nem kap viszonzásul törődést, szeretgetést, akkor magányossá válik, megéli az elszigeteltséget.

Sok férfi azt gondolja: minek mondjam minden nap, hogy szeretem, mikor úgyis tudja. Ez óriási tévedés! A nők minden nap igénylik a szeretet megnyilvánulását. Ha sokáig nem kapnak „bizonyítékot” a szeretetről, akkor elbizonytalanodnak. Amikor egy nő úgy érzi, hogy túl sokat adott, általában a férfit hibáztatja mindkettőjük boldogtalanságáért. Bár a legtöbb esetben igaz, hogy nem kapta meg azt a törődést, szeretetet, amit megérdemelt volna, a felelősség mindkét félé, hiszen túl sokáig tűrte, ami kellemetlen volt számára, nem húzta meg időben a határokat. Az egyik nagyon fontos tudás egy nő számára, hogy felismerje azt a határt, amelyen túl már nem adhat a párjának anélkül, hogy Ő maga ne károsodna.

Egy biztos: nem lehet összehasonlítani a nőt a férfi működésével. A nő mindent máshonnan néz, mindent máshogyan ért. Más jelrendszerrel és más feldolgozási folyamattal kommunikál. Legfontosabb különbség férfi és nő között - és ez tudományos tény -, hogy a nők sokkal inkább beleviszik az érzelmeiket a döntéshozatalba, sokszor hagyatkoznak a megérzéseikre. Tipikus különbség, hogy míg a férfiak közös tevékenységeken keresztül kötődnek vagy szocializálódnak, a nők az érzéseikről és a gondolataikról beszélve teszik ugyanezt. Vagyis: a pasik meccsre mennek, a csajok beülnek valahova beszélgetni - a pasikról természetesen. Elmondják egymásnak, mi minden hiányzik a kapcsolatukból, vagy mit kapnak meg a párjuktól, amit az előzőtől nem kaptak. 

A nők tudniillik sosem tudják, hogy mit akarnak, csak utólag…

Megérkezett Ő, csak jött és örültél neki. Boldogan vártad az első találkozást és az érzést, hogy megdobogtassa a szíved. Hogy ha ránézel, megszűnjön a világ, és csak Ő és TE létezzetek. Vártad, de nem jött... hiába kerested magadban. Nem értetted, hiszen Ő lenne az ideális PASI számodra. Tetszik a külseje, a stílusa, az intelligenciája, a humora is, sőt a kémia is működik…de akkor mi van?! Miért nem érzed azt, amit “kellene”? Miért nem ver hevesen a szíved, ha meglátod és miért nem vagy bánatos, ha nem találkoztok? Tépelődsz és vársz, hátha most mégis csak érezni fogod, de nem…

…és eljön az este, amikor úgy érzed, hogy végre ki kell mondanod, hogy milyen érzések vannak benned, mert azt biztosan érzed, hogy nem ez az, amire vágytál, sőt azt is tudod, hogy Ő sem…de nem mondasz semmit, mert jó vele lenni. Aztán hajnalban arra ébredsz, hogy Ő sem alszik, mert benne is ugyanez játszódik le és háborog a lelke. Mondaná, de nem tudja, hogy hogyan tegye, hogy ne bántson meg. 

Aztán végre kimondja, és mind a ketten megkönnyebbültök. Összebújva megbeszéltek mindent, és kiderül, hogy TE lehettél volna neki az ideális NŐ, de…

Elmegy és neked nem fáj…

VÉGE valaminek, ami el sem kezdődött, mert úgy látszik, hogy ebben az életben csak ennyi dolgotok volt egymással.

Az egyik legnehezebb dolog a szakítás, olyannyira, hogy sokaknak annyira nem megy, hogy visszatérnek volt párjukhoz különböző okokból.

A szakításnál többnyire nem a szívünkkel, hanem az agyunkkal döntünk. Olykor azonban miután véget vetettünk egy kapcsolatnak, ismét felerősödnek az érzelmek, így hajlamosak vagyunk újra a szívünkre hallgatni és visszatáncolni az exhez.

Mi az ok? Általában még mindig látjuk az esélyt arra, hogy lehet valami a kapcsolatból. Hajlandóak vagyunk hinni abban, hogy a rossz dolgok megváltoznak és minden jóra fordul, sokszor azonban ez nem következik be. Az emlékek is képesek megviccelni, hiszen miután túl vagyunk a szakításon elkezd járni az agyunk. Lehet mégsem volt olyan rossz? Hiszen annyira jól megvoltunk egymással és boldogok voltunk.  Ez pedig már elengedő lehet ahhoz, hogy újrakezdjétek. Talán a legnyomósabb érv, hogy ha még mindig maradt érzelem, akkor a legnehezebb ellenállni az exnek.

Valószínűleg rengeteg olyan szép emlékünk van vele, amit talán mással soha nem fogunk átélni. Felidéződhet bennünk a kapcsolat számos szép emléke és még az is megfordulhat a fejünkben, hogy ismét vele kellene lenni. Én azt mondom, hogy ITT kell megállnunk egy pillanatra és elgondolkodnunk. Emlékezz csak vissza, nem hiába nem vagytok együtt! Volt valami, ami miatt nem stimmelt köztetek az egész, és ezek a dolgok általában olyan jellegűek, amelyek később sem változnak. Gondolkozz, mielőtt belesétálnál a csapdába!

Akárki is mondta ki a végleges nemet, akkor is fel- és feltűnhet az életedben a volt párod, akár akarod, akár nem. Ha te szakítottál, akkor könnyen lehet, hogy még mindig szeret és szeretne visszakapni. Ne higgy a szép szavaknak és a kedves érintéseknek, hiszen egyszer már meghoztad ezt a véglegesnek szánt döntést. Idézd fel, hogy miért is döntöttél úgy, hogy nélküle folytatod. Valószínűleg a szakítást kiváltó ok még mindig megvan, így nem érdemes belebonyolódnod újra, hiszen valószínűleg az egész csak megint megviselne mindkettőtöket.

Ha ő vetett véget a kapcsolatnak és mégis megkeres, akkor annak két oka lehet. Az egyik, hogy mégis te kellesz, hiszen csak te vagy az, akivel el tudná képzelni az életet. Fontos, hogy jól gondold meg, hiszen aki már egyszer fájdalmat okozott és eldobott, attól később sem biztos, hogy megbecsülést kapsz. Érdemes leülni és megbeszélni a dolgokat, továbbá tudatosítani vele, hogy ő hozta meg ezt a döntést, tehát viselje a következményeit. A másik ok az alkalmi kaland. Jobb, ha ezekbe nem mész bele, mert ha az ő részéről játék, a te részedről pedig újabb reménykedés, akkor egy ilyen csak feltépné a sebeidet. Inkább kedvesen, de határozottan utasítsd el a közeledését, mert ha nem kellettél egészen, akkor ne kelljen egy részed sem, hiszen minden együtt jár.

Ha szépen váltatok el, és sikerült feldolgozni a szakítást, akkor akár barátok is lehettek. Tudnod kell, hogy előfordulhat, hogy állandóan csak sérteget és manipulál, akkor jobb, ha örökre elfelejted. Persze, tudjuk, hogy fájó olyantól elszakadni, aki valaha mindent jelentett, mégis meg kell tenned, hiszen  nem csupán az életedet keserítheti meg, de a következő kapcsolataidat is tönkreteheti. Ne hagyd, hogy az exed irányítsa az életed! Ha máshogy nem megy, számos beszélgetés és egyezkedés után sem, akkor érdemes megszakítanod vele minden kapcsolatot, és egy tiszta lappal végre új életet kezdhetsz.

Ha egy kapcsolatnak vége szakad, elkeseredésünkben nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Sírunk, szomorkodunk, majd pedig sokszor eldöntjük, hogy visszaszerezzük volt kedvesünket. A módszereknek ilyenkor nincsenek határai: a féltékennyé tevéstől egészen a szexig, bármire képesek lehetünk. De biztosan ezt kell tennünk? 

Miért megyünk vissza hozzá?! Ez valóban egy jó kérdés. Talán azért, mert még szeretjük, talán azért, mert rosszul érezzük magunkat egyedül, esetleg azért, mert nála tudjuk, mire számíthatunk. Az is lehet azonban, hogy fogalmunk sincs. Csak egyszerűen szükségünk van rá. Ilyenek vagyunk, sokszor az kell, amit már elveszítettünk. Az is megeshet, hogy csak véletlenül futunk össze egy mámoros éjszakán, és egymásba gabalyodunk. A körülmények szinte nem is számítanak, inkább az eredmény. Ismét ágyba bújtunk az exünkkel. 

De tényleg ezt akartuk? Az exünkkel újra ágyba kerülni egyedül a szexualitás részéről jó. Érzelmi és lelki részről viszont egyáltalán nem. Alapvetően érzelmes lények vagyunk, az intim pillanatok pedig még közelebb tudnak minket hozni egy másik emberhez, főleg egy olyanhoz, akibe valaha szerelmesek voltunk. Abban pedig soha nem lehetünk biztosak, hogy el tudtuk választani az érzéseket a testiségtől. A szexszel feltéphetjük a régi sebeket, előhozhatjuk eddig elfelejtett fájdalmainkat és problémáinkat.

Mindig, minden kapcsolatomat - ideértve a házasságomat is - végérvényesen zártam le, talán magamat védve, hogy ne fájjon ha beszélünk, ha találkozunk. Blogírásom kezdetét is jelentő, 7 éves kapcsolatom zárása valahogy más lett, barátok maradtunk, a mai napig. Mindent megbeszélünk és őszintén örülünk egymás boldogságának!

…és azt hiszem, hogy azóta már legjobb barátom lett…

Most úgy döntöttem, hogy kicsit "csalok". Mint nagyon sokan közülünk, én is facebook függő vagyok. Nagyon sok "okosságot" lehet ott olvasni. 

Ezt az idézetet valamelyik nap találtam és nagyon megfogott...

“Az emberi szív nagyon gyenge. Könnyen születnek benne érzelmek: harag, bánat, keserűség, vonzalom, öröm, szerelem. Az érzelmekkel néha mérgezzük a saját lelkünket. 

De ez nem azt jelenti, hogy nem jó! Viszont mindegyik elmúlik. Semmi, de semmi nem tart örökké. Még az érzelmek sem. És az emberi érzelmek erősebbek, mint a gondolkodás. Sok dolgot megbánunk az életünkben, ezt sajnos nem lehet kikerülni. Nem lehet tökéletesen élni! Aki megpróbál....végül úgyis kudarcba fullad. Mégis saját magunkat bántjuk. És ez azért ironikus, nem? Mikor az ember mindent próbál megtenni, azért,hogy "ne sérüljön meg" és mégis saját maga viszi halálba. 

Próbálkozásaim, hogy megmentsem porcelán lelkemet a fojtogató érzelmeimtől, elég reménytelennek bizonyultak, de nem feleslegesnek! Hisz a pillanatnak érdemes élni.

Érezz át teljes szívvel és lélekkel minden érzelmet, ha padlóra küld is néha, SOHA ne add fel! Legyél magadhoz mindig JÓ!!!” / Zsigmondi Zsolt /

Szerintem, ami a legfontosabb, hogy szeressük magunkat és akarjunk jót magunknak. Mert ha mi magunkat nem szeretjük, hogy várjuk el bárki mástól, hogy szeressen bennünket. 

…és hagyjuk magunkat szeretni, mert MINDENKI szerelemre/szeretetre vágyik, még ha nem is vallja be, csak titkon otthon magának. Arra vágyunk, hogy valaki átöleljen, HOZZÁ bújhassunk és a külvilágot kizárva szeressük egymást. Te is, és én is erre vágyunk…

Szeretni valakit őszintén, tiszta szívből. Csak ennek van értelme. Szeretni valakit "csak'', ok nélkül, indok nélkül. Csak azért, mert van, mert létezik, mert megszületett.

Ha szeretsz és viszont szeretnek felfoghatatlan és érthetetlen az egész, de elmondhatatlanul boldog minden pillanat: valami leírhatatlan árad benned és belőled, valami megnevezhetetlen fény és frissesség illata leng körül. Fájdalomnak, szenvedésnek vagy depressziónak nyoma sincs, az élet minden rezdülésében megéled a csodát.

Tudom, mindenki fél az újabb csalódástól, de akkor is engedjük át magunkat ennek a csodálatos érzésnek. Mindannyian sokszor csalódtunk már, de amikor jön az új szerelem, elfelejtünk minden korábbi csalódást, és ismét fejest ugrunk ebbe mindent elsöprő érzésbe.

…és tényleg felejtsük el a múltat, azt aki megbántott, akit esetleg mi bántottunk! Csak a jelen, a MOST számít!

Ne féljünk szeretni, mert ez a legcsodálatosabb dolog a világon!