Nélkülözhetetlen női témák

Férjhez menni vagy még sem?

47 év házasság?

2015. augusztus 30. - Rossi Judit

Eljött a nyár, ilyenkor nemcsak a napsütéses órák száma nő meg, hanem az esküvők száma is jelentős növekedést mutat az őszi, téli hónapokhoz képest. Hétvégenként, főként szombatonként lépten-nyomon házasulandó párokba és násznépekbe botlunk.

Ugyanakkor manapság a házasságkötés, a gyerekvállalás olyan anyagi terhet jelent, amit sokaknak nincs módjuk előteremteni. Ráadásul a mai fiatalok óvatosabbak is házasság terén: sok válást láttak már (mindenki környezetében van elvált ismerős, családtag), emiatt alaposan megfontolják, hogy belevágjanak-e.

Akadnak olyanok is, akik már együtt élnek, de nem tartják fontosnak az esküvőt. Szerintük az összetartozást nem a papír fejezi ki, sokkal inkább az együtt eltöltött évek száma. Hiszen szerető férjnek, feleségnek, jó apának és anyának nem tesz minket az esküvői szertartás, hanem mi magunk válhatunk azzá a társunk mellett.

Mindezek ellenére vannak olyanok, akik ragaszkodnak a klasszikus családalapításhoz. Esküvő, közös élettér megteremtése, gyerekvállalás. Hiszen ha szándékaink biztosak, érzelmeink stabilak a párunkkal kapcsolatban, akkor miért ne fogadhatnánk örök hűséget egymásnak ünnepi keretek között. Elég gond, stressz éri az embert a hétköznapokban, ezért remek alkalom lehet egy esküvő arra, hogy megálljunk és együtt örüljünk. Mert ellenére a lehangoló statisztikáknak, a látott rossz példáknak, minden nő álmodott kislányként arról, hogy egy nap fehér ruhában oltár elé vonulhasson. Nem kell hintó, nem kell fehér paripa, nem kell hétországra szóló lakodalom. A lényeg a személy, aki mellé oda fogsz lépni az oltár előtt és a közös szándék, hogy hivatalosan összekötitek az életeteket Isten és az emberek előtt.

o-family-weddings-facebook.jpg

27 éves voltam amikor férjhez mentem. Mindenkinek olyan boldog házas éveket kívánok, amilyenek nekünk voltak, addig amíg…aztán nálunk is elromlott valami és nem javítottuk meg, hanem a volt férjem érzelmi megingására az én válaszom a válás volt. Nem tudom, hogy mi lett volna, ha… Most azonban úgy érzem, ennyi év távlatából, hogy jól döntöttem akkor. Szeretem a mostani életemet!

Szüleimnek most volt a 47. házassági évfordulója…írigylésre méltó a mai világban, de gondolom, hogy nekik sem volt könnyű. Hallottam vitákat, nem szólunk egymáshoz napokig történeteket, de még a mai napig együtt vannak. Amikor anyukám panaszkodik apukámra, viccesen azt szoktam mondani neki: “Szagold, te választottad!”

A házasságról szinte semmit nem tudunk mielőtt összeházasodunk. Eldöntünk valamit, eldöntjük, hogy házasságot kötünk amiről nem is tudjuk, mi az, és aki másodszor, vagy harmadszor házasodik, Ő sem tud többet a házasságról, mint az, aki először megy férjhez, vagy nősül meg.

Senki nem tanította meg nekünk, mi a házasság. Senki nem mondta meg, mitől lesz jó, mitől romlik majd el egy házasság avagy hogyan előzhető meg a házasság megromlása.

Mindannyian láttunk házasságokat, de olyat nagyon kevesen, amit mi magunknak is szeretnénk, és mivel nem láttunk olyan házasságot, amilyenre mi vágyunk, ezért nem is nagyon tudjuk, hogy kitől tanulhatnánk, kitől kérdezhetnénk meg: Mitől jó egy házasság?

wedding-all.jpg

A házasság 2 ember érzelmi és gazdasági kapcsolata. A házasság a család alapja. A házasság egy döntés után jön létre - ideális esetben 2 ember döntése után. Miután ez a 2 Ember eldöntötte, hogy mindketten akarják ezt a kötést létrejön a házasság.

...de itt nincs vége! (…bár nagyon sokan úgy gondolják, hogy igen…)

Azaz vége van egy régi, megszokott minőségnek - és ugyanakkor elkezdődik egy új minőség. Elkezdődik az, hogy folyamatosan nap, mint nap; perc, mint perc - dönteni kell a házasságról. Igen, vagy nem? Akarom, vagy nem akarom?

Ha a férfi is, nő is folyamatosan igent dönt, akkor fennmarad a házasság. ...és akkor lehet harmonikus a kapcsolat, ha nem, akkor nem.

A gond az, hogy az emberek azt hiszik, hogy egy kapcsolat automatikusan működik. Azt hiszik, egyszer eldöntötték, hogy házasságot kötnek és onnan kezdve semmit nem kell tenniük. Azt gondolják, hogy a házasságkötés napjáig kell kitartani, addig kell tartani magunkat, utána minden rendben van!

Ezt én nem így gondolom, nem ezt tapasztalom!

Azt gondolom, a jó házasságoknál a házasságkötéskor kezdődik minden. Akkor kezdődik az, hogy igazán oda kell figyelnünk a társunkra. Sokkal jobban, mint korábban. Rendszeresen beszélgetni kell a párunkkal naponta többször is! Onnan kezdve kell tenni folyamatosan azért, hogy a harmónia fennmaradjon. Folyamatosan karban kell tartani a kapcsolatot. Karbantartani - épp úgy, mint bármit a világunkban. Pl.: Ha van egy növényed, egy állatod; ha van egy autód, egy házad, egy nyaralód, az nem kérdés, hogy arra időt, energiát, pénzt és figyelmet kell fordítanod. Nem kérdés és foglalkozol is vele. Karbantartod, ápolod, szervizeled, takarítod, felújítod.

Akkor miért nem természetes az embereknek az, hogy ugyanezt egy kapcsolattal is meg kell tenni? Miért kérdés, hogy egy kapcsolatba időt, pénzt, energiát, figyelmet tegyenek-e, ha azt akarják, hogy az egy kellemes, élvezetes valami legyen? 

Egy párkapcsolat 2 Emberből áll, ezért mindkét félnek ezt kell tennie. Mindkét félnek ápolnia, gondoznia kell a kapcsolatot, hogy az élő maradjon, hogy működjön...hogy jól működjön! Mindkét félnek figyelmet kell fordítania a másikra!

A jó házasság, kapcsolat időt, figyelmet, energiát igényel. Sokkal könnyebb - és természetesen kellemesebb is - megőrizni egy jó kapcsolatot, mint egy feszültségtől "robbanó" légkörből visszahozni, megjavítani azt.

Az ember lánya sokszor utólag okos, hogy mit kellett volna másként csinálni. Amikor nem érted magatokat, hogy miért nem tesztek a kapcsolatotokért, holott szeretitek egymást, de mind a ketten a másikra vártok. Majd Ő lép…de nem, és te sem… Elromlik valami, nem javítjuk meg és így lesz ismét vége egy jól működő párkapcsolatnak...de talán, majd harmadszorra sikerül...bízom benne!

Annak ellenére, hogy elváltam, minden hölgy ismerősömnek azt tanácsolom, hogy menjen férjhez…és aki azt mondja, hogy nem akar férjhez menni, az HAZUDIK…minden NŐ álma ez! Ez az élet rendje…és igaz, nem tudjuk, hogy mit hoz majd a jövő, de az bizonyos NAP, az esküvő napja, csak rólunk szól. Egyikőnk sem úgy indul neki, hogy válás lesz a vége.

Élvezzük minden pillanatát és próbáljunk meg boldognak lenni és boldoggá tenni a másikat is! De ez nem csak a házasságunkra vonatkozik…

 

 

Focistafeleség voltam...

Hát, ez nagyon régen történt…olyan régen, hogy már szinte olyan, mintha nem is velem történt volna…

20 évvel ezelőtt ismerkedtem meg a volt férjemmel. A megismerkedésünk idején töltötte sorkatonai szolgálatát Cegléden, a katona focicsapatban. Egy teremfocin néztem ki magamnak - pontosabban a barátnőm nézte ki nekem, majd egy közös ismerősünk révén ismerkedtünk meg. Aztán ahogy közeledett az augusztus, a leszerelés ideje, úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk együtt. Mivel ő kazincbarcikai volt, így én áthelyeztettem magam Miskolcra. Én akkor már majdnem 8 éve dolgoztam ellenőrként a ceglédi egészségbiztosítási pénztárnál. Nem sokkal előtte lett meg a felsőfokú társadalombiztosítási szakelőadói végzettségem, és ha jól gondolom, egy felívelő karrier várt volna rám itt. De a szerelem máshogy döntött…költöztem. Apukám úgy bocsátott utamra, hogy pár hónap múlva úgyis hazaköltözöl, de menj…

A volt férjem akkoriban az NB II-s Kazincbarcika kapuját védte. Furcsa volt belecsöppeni ebben a teljesen más világba. Napi 2 edzés, minden hétvégén meccs és az egész életed/életetek csak erről szól. De szívesen “feláldoztam” magam és a karrierem. Ő egyébként sem az a tipikus focista volt, nem ivott, nem dohányzott és fanatikusan művelte ezt a sportot. Ha nem volt edzés, akkor az édesapjával - aki a kapusedzője volt (ő már sajnos az égi focipályán védi az angyalok kapuját) - nyomták az edzéseket a pályán, vagy a konditeremben edzett, természetesen velem együtt. Nagyon tiszteltem ezért. Minden hazai meccsén kint voltam, és ha úgy alakult, hogy Cegléd közelében játszottak, akkor idegenbe is mentem. 

Előtte nem voltam sohasem focimeccsen. El sem tudtam képzelni a hangulatát, pláne amikor a párod áll a kapuban. Annyira izgulsz egész meccs alatt, hogy még az “állat” is kijön belőled. Szidod a bírót, ha tévesen ítél, szidod az ellenfél játékosát, ha bántani merészeli a szeretett férfit, szinte anyatigrisként védelmeznéd. Egész végig azon izgulsz, hogy jól védjen, és a labda a kapun kívűl landoljon.

angol_felesegek.jpg

Szeptemberben látogattak meg először a szüleim az új lakóhelyemen. Apukám akkor és ott szembesült azzal, hogy nem költözök haza, sőt…karácsonykor megtartottuk az eljegyzést és következő év június 29-én összeházasodtunk. Na, de miért is akkor? Focistáéknál nem lehet ám csak úgy össze-vissza házasodni és nászútra menni…Ha véget ér a tavaszi szezon akkor van 2 hét szünet, amíg el nem kezdődik az alapozás…na, az a 2 heted van arra, hogy ezt mind elintézd. 

Ezután még 1 évig focizott a szülővárosában, aztán odébb álltunk. Nem is tudom, hogy milyen szóval illessem azt a pár hetet, amikor is végre kiderült, hogy merre vesszük az útirányt. Amikor azt sem tudod, hogy most felmondj a munkahelyeden vagy még sem… 

Próbajáték Vácott, majd jött Békéscsaba, az első NB I-s focicsapata. Költözés egy új városba, új munkahelyet kellene keresni, lehetőleg a szakmádban. Beadtam az önéletrajzom az ottani egészségbiztosítóhoz, de végül az önkormányzat pénzügyi irodáján kötöttem ki, mivel a futballcsapat vezetőitől kaptam egy kis hátszelet. Erről jut eszembe, hogy amikor 3,5 évvel később eljöttem, a volt irodavezető helyettes elmesélte, hogy tartott egy kicsit tőlem, mint “focistafeleségtől”, de kellemesen csalódtak bennem, mert rájöttek, hogy szeretek és tudok is dolgozni.

…és elkezdődött az újabb szezon…az első meccsük tv-s meccs volt…az én volt férjem első NB I-s meccse…egyedül néztem otthon a meccset eufórikus állapotban, hol bőgtem, hol vigyorogtam büszkén, hogy nézzétek emberek, Ő az én férjem…szuperül védett, olyan labdákat fogott meg, hogy az angyalok biztos segítettek neki, mert másként képtelenség lett volna…

Aztán amikor az első hónap fizetése és meccs prémiumok megérkeznek, még jobban élvezed a focistafeleség életet…végre jöhet az újabb autó…a normálisabb élet…

Egyébként mindenki azt gondolja, hogy a focista élet fenékig tejfel…igen, addig, amíg megkapják a fizetést időben, vagy egyáltalán megkapják. Amikor hónapokon keresztül a te önkormányzati fizetésedből kell élnetek, holott élhetnétek jól is, akkor azért elgondolkodsz dolgokon…ja, és nem tehet semmit, mert ha kinyitja a száját, akkor még a kispadról is kipenderítik valami átlátszó ürüggyel. Amikor jön a karácsony és hónapok óta nincs fizetés, aztán előtte 2 nappal valami kis alamizsnát odadobnak nektek. Tudom, hogy sokan úgy vélekednek, hogy a focisták nem érdemelnek semennyi fizetést, de… Én akkor is úgy gondolom, hogy mindenki előtt ott állt a lehetőség, hogy focista legyen…minden kisfiú álma az, hogy híres játékos legyen, de nem mindenki küzd az álmaiért.

Vagy amikor nem ő véd, de nem azért, mert a másik kapus jobb lenne nála…hanem CSAK…és sajnos a kapussors ebből a szempontból nehezebb, mint a mezőnyjátékosok élete…kapusból egyszerre csak 1 kell a pályán és 1 a kispadon…

3,5 évet töltöttünk Békéscsabán, abból csak az első év volt NB I, aztán sajnos kiesett a csapat NB I/B-be. Szerettem ott élni, nagyon sok embert ismertem meg, és mire kezdtem volna unni a munkahelyem, visszaköltöztünk Kazincbarcikára. 

…és jött NB II Kazincbarcikán, majd a Diósgyőr…

Természetesen továbbra is ott drukkoltunk mi focistafeleségek együtt a lelátón, egy dac és védszövetséget létrehozva azok ellen, akik akár szavakkal, de bántották szeretett párjainkat.

Aztán bekövetkezett az, amitől minden focista tart…hiába teszel meg mindent, nem kerülsz be a kezdő 11-be…és sajnos a kapust ritkán cserélik be…marad a kispad heteken, hónapokon keresztül…és erre még jön az, hogy nincs fizetés…heteken, hónapokon keresztül…ígéretekkel tele a padlás, de nem történik semmi…

…és ilyenkor a férfiember keres valami/valaki olyat, akibe kapaszkodhat. Normál esetben ilyenkor ennek a személynek a feleségnek kellene lenni, de ő másként döntött…és megpecsételte mindkettőnk sorsát…

foci.jpg

“Focistaházasságunkat” így jellemezném viccesen: a mi párkapcsolati meccsünk hol az egyik, hol a másik térfélen, kisebb, nagyobb küzdelmekkel zajlott…majd az ÉLET nevű bírótól először én kaptam egy sárgalapot, de a meccs végén az exem teljesítményét jutamazta piroslappal…

Amikor ezen gondolkodom, nem tudom függetleníteni magamat azoktól az eseményektől, amit már korábban a Gyermekvállalásról szóló cikkemben leírtam.

http://noikozpont.blog.hu/2015/07/10/gyermekvallalas_456?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

…és aztán az ember lánya elgondolkozik azon, hogy érdemes volt-e férjhez menni? A következő bejegyzésben kitárgyaljuk a házasság szépségeit és árnyoldalait. Benne vagytok?

Miért szeretik a férfiak az erős nőket? ...ha szeretik...

Erős nő vagy gyenge lány?

Ahogy a “kívánságágyas” bejegyzésben írtam, már nagyon vágytam egy erős férfira, mert az eddigi kapcsolataimban mindig én voltam a domináns.

…és amikor megkapod a FÉRFIT, akkor felfordul a világ. Nem az van amit te kitalálsz, nincs sértődés, hiszti, mert ő teljesen másként reagál ezekre a dolgokra. Nehezen viseled, küzdesz ellene/vele, pedig erre vágytál…de közben akarod Ő-t, de fáj…azért fáj, mert ha tényleg akarod Ő-t, változnod kell…és 46 évesen, ez nem könnyű dolog…

harmonikus_parkapcsolat.jpg

Mai világunkban nagyon sokan az erős nő szerepében élünk. Sokat dolgozunk, képesek vagyunk eltartani önmagunkat, és nem várunk arra, hogy egy férfi megmentsen. Megszereljük a csöpögő csapot, tudunk fúrni és füvet nyírni, tisztában vagyunk vele, hol kell műszakiztatni egy autót, és hogy kit kell hívni, ha elromlott a mosógép, hiszen megtanultuk az elmúlt évek alatt. 

Na, de ÉN miért is lettem ilyen? Higgyétek el, én sem akartam ennyire erős NŐ lenni, de nem volt más választásom. Mindig is egy nagyszájú, talpraesett, saját érdekeit képviselő és megvédő lány/nő voltam. Amikor azonban a házasságom kudarcot vallott, mert a férjem beleszeretett egy másik nőbe (persze aztán pár hónap múlva rájött, hogy mégis ÉN voltam az igazi és békülni akart…), akkor felvettem még egy réteg páncélt magamra, és megkeményítettem a szívem. …és aztán jött az, hogy 34 évesen egyedül kellett harcolnom az elemekkel, 2 munkahelyen dolgozni, albérletet fizetni és újra kezdeni mindent a nulláról. 

Ám nemcsak harcolni akarsz, hanem mélységesen vágysz a szerelemre, a gyengédségre, az odaadásra, a befogadásra is. Ez a vágy egyben zavar is, mert ebben a helyzetben nagyon könnyen kiszolgáltatottnak érzed magad. Ugyanakkor minél erősebb egy nő, annál végtelenebb szerelemmel tud szeretni.

Szerintem, sajnos a férfiak félnek az erős nőktől. Azt gondolják, hogy egy ilyen nőnek nem felelnek meg. Azt gondolják, hogy egy sikeres, tanult nő nem értékelné a kedves semmiségeket, neki nem romantikára, hanem drága luxusutazásra, vagy ki tudja, mire van szüksége…vagy kinevetné, ha őrültségeket tenne meg érte, vagy csak hagyományosan udvarolna neki. 

Pedig ezt várjuk. Egy férfit, akihez odabújhatunk, aki mellett nyugodtak lehetünk, akiről tudjuk, hogy megvéd, ha szükséges, elvisz magával a világ végére is, vagy aki csak SZERET és kész.

szerelmi1x1.jpg

Az erős, független nő nagyon vágyik egy társra. Nem olyanra, aki megmenti, hanem valakire, aki képes hozzátenni az életéhez, akivel tudják kölcsönösen tisztelni egymást és meghagyni a másik szabadságát, aki mellett nincs féltékenykedés, csak szeretet és béke, mert képesek egymás hátországai lenni, úgy, hogy mindketten különálló, egyszemélyes országok is egyben.

…és akkor ott van az erős nő árnyéka a belső gyenge lány. Aki érzékeny, törékeny, esendő. Vagyis minél talpraesettebb az erős nő, annál inkább esendőbb a benne lévő gyenge lány. Míg a mindennapokban az erős nő folyamatosan megy, cselekszik, harcol, teremt, dönt, kontrollál, ezzel párhuzamosan a női minőségei, mint befogadás, türelem, támogatás, passzivitás, odaadás, kivárás, árnyékba szorulnak. 

HÖLGYEIM! Először is önmagunknak kell őszintén bevallani azt, hogy mégse jó mindig, mindenben erősnek lenni, hogy nekünk is van gyenge oldalunk. Ha elfáradtunk, pihenjünk, ha bánatunk van, legyünk szomorúak, ha bántanak, sírjunk! Legyünk derűsek és örüljünk mindennek, aminek csak lehet! Ez vonzó tulajdonság a pasik szemében. Tanuljunk meg segítséget kérni! Hagyjuk, hogy a férfi irányítson abban, amiben jobb nálunk!

Mindent összevéve, KEDVES FÉRFIAK, mi erős nők is vágyunk a romantikára, a virágra, a vacsorákra…és igenis szeretnénk  törékeny, finom nők maradni, amíg csak világ a világ. Nem akarjuk mindig az erős, elérhetetlen nőt játszani. Erre vágyunk legbelül, lehetünk akármennyire kemények, határozottak. Jól esik a hétköznapok viharában egy picit megpihenni egy oltalmazó férfi karjaiban, aki biztonságot és nyugalmat sugároz.

Amikor a szüleim találkoztak a Kedvesemmel, anyukám azt mondta, hogy olyan vagyok, mint Makrancos Kata…pedig én igyekszem…nagyon, hogy a gyenge lányt előcsaljam magamból…

 

Kívánságágyamon

...avagy hogyan teremtsük meg álmaink pasiját...

Ahogy a testem gyógyult és egyre jobban működött, fokozódó vágy alakult ki bennem legbelül, hogy a szerelmi életem is rendeződjön…de el sem tudtam képzelni, hogy hol és hogy fogunk egymásra találni a szerelemmel… Elég kicsi volt az esélye annak, hogy a fitnessbe egyszer csak betoppan álmaim hercege…pedig én már tényleg vártam, de csak nem akart jönni…

Na, de mi is az a bizonyos kívánságágy? 

Minden pénteken nyirokmasszázsra járok hozzánk a fitnessbe. A masszőrnőnk, Marcsi nem csak a testemet, hanem a lelkemet is ápolja. Nagyon jókat beszélgetünk pasikról és az élet nagy dolgairól. Hasonló korunkból adódóan hasonló megoldandó problémákkal küzdünk. Alig várom, hogy megosszam és megbeszéljem vele az egész hét történéseit, a masszázs már csak egy plusz jó dolog mellé. (egyébként a CANDIDA diéta kiegészítéseként csodát művelt velem a nyirokmasszázs…)

10999722_1163931013622793_163989028319570416_n.jpg

Egy ilyen március végi péntek délután történt…akkor már pár hete ismét fent voltam egy társkereső oldalon. Igazán nem találtam olyan pasit, akibe első látásra bele tudtam volna szeretni… Telefonbeszélgetésig jutottam 1-2 pasival, de nem találkoztam senkivel, nem fogott meg egyik sem.

Azon a pénteken erről beszélgettünk. Elmeséltem neki, hogy én tudom ám már, hogy milyen pasit szeretnék magamnak. Magas, jóképű, intelligens, okos, sötéthajú és lehetőleg kékszemű. Vállakozó vagy vezető beosztású legyen (mert lássuk be, hogy az én életmódomat csak egy ilyen ember tudja tolerálni), és aki a szakmájában legalább letett annyit az asztalra, mint én az enyémben. Szeretek felnézni (és nem csak a magassága miatt) egy pasira, ez nekem nagyon fontos. Egyelőre nem szeretnék senkivel összeköltözni. Hétköznap 1-2 estét szívesen vele töltenék, de inkább a hétvégékre összpontosítanánk, mert azok mindig szabadok. Jó lenne, ha végre olyan kapcsolatom lenne, ahol nem én lennék a domináns - bár nem tudom, hogy hogy tudnám tolerálni, de vágytam rá. Szeressen, tiszteljen és természetesen én is őt. Az sem baj, ha van gyereke, sőt…

Megbeszéltük, hogy ha hazaérek papírra vetem a fent leírtakat, hogy még hatásosabb legyen, de valahogy elmaradt. Így aztán az ment ki az éterbe, amit a kívánságágyon elmondtam…

Hétvége lévén, szombat este fent randalíroztam a társkeresőn. Egyszer csak - kép nélkül - rám írt egy pasi. Gondoltam, ugyan mit akarhat, hogy nézhet ki, ha még arra sem volt bátorsága, hogy képet tegyen fel magáról. A paramétereiből azonban egész ígéretesnek tűnt. Azonnal meg is adta a nevét és a facebook elérhetőségét, hogy nézzem meg magamnak. A képek alapján sok mindent nem láttam belőle, de sok közös ismerősünk lévén gyorsan ráírtam a barátnőmre, hogy lecsekkoljam. Hát, a vélemény elég vegyes volt, de nem reménytelen… 

Na, mindegy próbáljuk meg. Chateltünk…aztán el akarta kérni a telefonszámom, hogy beszéljünk pár szót. Na, itt megfutamodtam, azt kamuztam - utólag elmondta, hogy elég átlátszó volt - hogy a fitnessben maradt a telefonom és majd holnap, ha visszaszerzem, jelentkezek. Szerinte ez lerázós duma volt, és ő úgy gondolta, hogy én tuti nem jelentkezek többet. Másnap 10 óra körül ráírtam, és délután felhívott. 1 órát beszéltünk úgy, mintha 1000 éve ismernénk egymást. Pasi létére sokat beszélt, de úgy gondoltam, majd legfeljebb most én leszek az, aki csöndbe marad…bár ezen a kijelentésemen most biztos sokan meglepődnek…

Hétfőn délután a fitness parkolójában találkoztunk egy pár perce, hogy “szemrevételezzük” egymást. Kimentem, de a lábaim majdnem összeakadtak zavaromban. Mi lesz, ha még sem Ő az, akire vártam…

Amikor visszamentem a terembe a csajokhoz, csak annyit tudtam mondani, hogy húúú…de egyben biztos voltam, hogy nem fogok elmenekülni, hanem kockáztatok és belevágok…

Tetszett a hangja, a humora, a külseje, az illata, a mosolya és ahogy rám nézett a kék szemeivel…valami kellemes bizsergést éreztem ott legbelül a lelkemben…

Innentől kezdve hívott, írt, hívott, írt…itt és így kezdődött a közös történetünk…aztán, hogy meddig és merre tart?…talán lesz még róla szó…

 

CANDIDA diéta és MORA terápia

Gyógyulás, kicsit tudományosan...de hogyan?

Először is a helyes hozzáállás megtalálásával. Hidd el, nekem sem volt könnyű, neked sem lesz az. Fontos megtanulnod néhány alapvető dolgot. A candida csakis akkor győzedelmeskedhet feletted, ha a szervezeted gyenge.

Az első és legfontosabb lelki békénk, nyugalmunk helyreállítása, hiszen minden innen indul ki. Azt mondják a betegségekre is, hogy elsősorban lelki eredetűek, csak aztán öltik magukra a fizikai felismerhetőség fátylát. Szóval, ha az ember stresszes, sokat melózik, akkor egy picit lejjebb kell adnia belőle. Ez - tapasztalataim szerint - nem jelent teljesítményromlást. Csak figyelj oda arra, amit csinálsz, csináld tiszta szívvel, de a munkát soha ne vidd haza. 

Ha lelkileg rendbe teszed magad, az már félsiker. A történet fizikai része jóval ördöngősebb, de viszonylag könnyen tanulható, ha elég akaraterővel rendelkezel, és gyógyulni akarsz. Még a legkilátástalanabb helyzetben lévő candidásoknak is 3 hónap elég a teljes gyógyulásra. 

11846319_904136586332688_674109158_n.jpg

Lássuk hogyan:

Erősítsd a bélflórádat, antibiotikumok helyett probiotikumokkal!

Állítsd helyre a vitaminháztartásod!

MORA terápia - heti 1 alkalommal, 30 perces kezelés, 10 héten keresztül.

Az emberi szervezet rezgéseinek mérésén alapul a Mora diagnosztika és terápia, mely a szervezet energetikáját harmonizálja azáltal, hogy a kóros rezgéseket kioltja s a szervezet öngyógyító mechanizmusát beindítja. A kezelés alatt a két kéz és a két láb elektróda segítségével állandó összeköttetésben áll a készülékkel, így a szervezet energetikai állapota a kezelés alatt folyamatosan látható.

Candida diéta: Mit ehetsz és mit nem… Az étrend betartása nehéz. Saját tapasztalatból mondom, hogy ez az egész legnehezebb eleme, de ha az ember beteg, akkor úgy gondolom, legyen ereje végigcsinálni. Ennek a diétának a legfőbb lényege, hogy mivel a candida gomba szénhidráttal táplálkozik, el kell hagyni minden olyan ételt, ami cukrot tartalmaz. A gyümölcscukrokat és a különböző édesítőket is, mivel ezekben is található fruktóz. Egyedül azok a termékek megengedettek, amik tejcukrot (laktózt) tartalmaznak, ugyanis, azt a szervezetben lévő gombák nem tudják lebontani, így táplálkozni sem tudnak belőle! Vigyázni kell a keményítő tartalmú ételekkel is, mint pl. a krumpli, a fehér rizs, a különböző tészták, és minden egyéb élelmiszerrel, ami legfőképpen fehérlisztből készül, mint a péktermékek. Fontos még, hogy sok ballasztanyagot fogyasszunk, mint pl. a különböző csírák, hajdina, natúr rizs, vagy egyéb korpamentes áruk. Ezek ugyanis, nagy segítséget nyújtanak a bélnyálkahártya tisztulásában, és megszabadítják a szervezetet a fölösleges, kártékony gombáktól is. 

Amit bátran megehetsz:

- minél több zöldség minden mennyiségben és egy pár gyümölcs: grapefruit, ananász, uborka, répa, spenót, spárga, brokkoli, vöröskáposzta, zöldpaprika, hagyma, paradicsom, retek, cékla, kelbimbó, fehérrépa, padlizsán, zeller, fejeskáposzta, petrezselyem, bab, borsó

- sovány húsok: halak, kagylók, hajdina, csírák, korpatermékek, joghurt, natúr rizs, tojás, hidegen sajtolt olajak

Amit tilos fogyasztanod:

- különböző szószok, mártások ( ketchup, majonéz, mustár, egyéb fűszeres szószok, mint pl. barbecue-szósz, szójaszósz, worchester-szósz) 

-  édességek, 

-  aszalt gyümölcsök, 

-  egyéb szójából készült termékek, 

-  saláta öntetek, 

-  sütőpor, élesztő, gombák, 

-  kefír, tejföl, sajtok,

-  alkohol,

-  fehérlisztes termékek: zsemle, kenyér, kifli, péksütemény

Végül ami mindennél fontosabb, és szigorúan betartandó a diéta alatt, hogy a napi minimum 2 l vízfogyasztásunk meglegyen! Legjobb az ásványvíz, de a csapvíz is megteszi. Vigyázzunk, hogy semmilyen cukros, édesített és más tartósítószerrel készült üdítőket, sport és energiaitalokat ne igyunk!

Miután a candida elcsendesedett, utána is fontos tartani a helyes étrendet. Úgy értem, utána módjával lehet gyümölcsöket vagy éppen hüvelyeseket fogyasztani, de a cukrot, lisztet, rizst és még a krumplit is igyekezzünk elkerülni. Cukorpótlóként az eritritolt javaslom, lisztpótlóként pedig bizonyos esetekben jól jön a zabkorpa, de ha ezt pénztárcánk nem engedi, akkor a rizsliszttel, vagy a teljeskiőrlésű lisztekkel próbálkozzunk, ami egyáltalán nem drága. Prézlit pedig a burgonypehellyel helyettesíthetjük.

Sport: A kiegyensúlyozott, nem túlhajszolt sportolás segít a szervezetből kiüríteni a méreganyagokat, és edzeni azt. Minimum napi 45 perc, vagy másnaponta 1,5 óra mozgást javaslok. Eddz annyit, amennyi megizzaszt, de nem merít ki ájulásig!

…és ami nagyon fontos, a harmónia, másokkal, és önmagaddal. Jutalmazz meg mindenkit egy mosollyal, meglátod, visszamosolyognak rád. Légy kedves, készséges! Ha valami idegesít, sose emészd rajta magad, inkább beszéld meg az illetővel!Ne bosszankodj, ne kiabálj, próbálj nyugodt maradni! Ami pedig a legfontosabb: higgy magadban! Higgy abban, hogy meg tudod csinálni!

Ha nekem sikerült, Neked is sikerülhet…

3 hónap alatt éhezés nélkül, teljesen átalakult a szervezetem, a testem. A narancsbőröm szinte eltűnt és nagyon jól érzem magam a bőrömben.

…és már csak egy valamire/valakire vágytam…

 

Nem minden arany, ami fénylik?

...avagy a genetika elég?!

Most lehet, hogy sokan csalódni fogtok bennem, de akkor is őszinte leszek. Sajnos ritkán jutok odáig, hogy edzek. Mindig azzal a dumával jövök, hogy nincs rá időm. Tudom, hogy ez kifogás, de ez van. Szüleimnek köszönhetően, jó genetikával rendelkezem és a fiatal koromban végzett rendszeres sportolás megtette hatását. Testnevelés tagozatos általános iskolába és gimibe jártam, ami együtt járt a versenyszerű sportolással. Diákéveimben rengeteg országos atlétika versenyen vettem részt, és általában az első 10 között szerepeltem, illetve ezüst jelvényes sportoló voltam. Felnőtt koromban is mindig része volt az életemnek a sport, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ha máshogy nem, akkor a volt férjem által (focistafeleség voltam közel 7 évig). Soha nem kellett fogyókúráznom, diétáznom, akkor és azt ettem, amit akartam. Ha pár kiló felszaladt, kicsit visszafogtam magam és újra a régi voltam. Számtalanszor hozzákezdtem a különféle sportokhoz (kondi, spinning és hypoxi), de pár hét után mindig találtam valami kifogást, hogy most éppen miért nincs rá időm. Azt gondoltam, hogy na majd most, hogy egyedül vagyok, több idő jut magamra. Hát, nem így történt, ismét jöttek a kifogások. 

A sok mindennapi teendő mellett észre sem vettem magamon, hogy állandó egészségügyi problémáim voltak (székrekedés, puffadás, stb.), de orvoshoz nem mentem el…bár ez így hazugság lenne, mert észrevettem, de átmeneti megoldásokkal próbáltam magam “gyógyítani”. Sőt, a volt párom nagyon sokszor el akart zavarni orvoshoz, de én nem hagytam magam…

11791786_900774596668887_1632484697_n.jpg

Aztán februárban összefutottam egy kedves hölgyismerősömmel, akitől már régóta vásároltam az egészséges sütiket. Beszélgetés közben szóba került a puffadásom, és elmesélte, hogy pár éve neki is ez volt a problémája. Megadta egy szakember telefonszámát, aki neki is segített. Hívtam azonnal és már a következő hétfőre kaptam is időpontot. Sajnos, nálam is beigazolódott, hogy a CANDIDA baktérium elhatalmasodott a szervezetemben. Ahogy a doktornő ezt találóan mondta, képzeljem azt, hogy a szervezetem egy dézsa és az most megtelítődött. Na, ezt kell most kiürítenünk. 

Na, de MI is az a CANDIDA betegség (egy kicsit tudományosan)?

A Candida elszaporodásáért az életmódunk tehető felelőssé, ennek megfelelően a visszaszorításáért is magunk tehetünk a legtöbbet. A nem megfelelő táplálkozás miatt a bélflóra egyensúlya felborul, amit túl sok édesség, állati fehérje, kalóriadús szénhidrátok bevitele, és kevés friss gyümölcs, zöldség, gabona fogyasztása jellemez. Emellett túl sok természetellenes táplálékfajtát, állományjavítót, színezőt és más adalékanyagot fogyasztunk, s ezek tönkreteszik emésztőrendszerünket. Mindehhez szinte már természetesen kapcsolódik az állandó stressz és a kevés mozgás.

Az első alkalommal a doktornő meghallgatta a panaszaimat, és utána került sor az átfogó, részletes, egyénre szabott, a szervezet terheltségét feltáró MORA teszt elvégzésére. A teszt eredménye alapján kaptam életmódbeli és diétás tanácsokat. A terápiával a szigorú diéta betartása mellett, lehetőség nyílik a fennálló betegség gyógyítására is. Ily módon az évtizedek óta fennálló, kellemetlen, makacs tünetektől is meg lehet szabadulni.

Ott és akkor hirtelen sokkot kaptam…

Mi lesz most velem?…mit fogok enni? …amikor egy 4 oldalas tiltólistát kaptam arról, hogy mit nem ehetek…én, aki eddig bármit és bármikor megettem. 

Tegyük hozzá, hogy sohasem éltem egészségtelenül. Nagymamám és nagybátyám is cukorbeteg volt, és apukám is az. Mivel én a család ezen ágára “ütöttem”, sajnos én is hajlamos voltam erre a betegségre. De amikor apukámnál kiderült, hogy cukros, onnantól kezdve anyukám már egészségesebben főzött és a cukrot is száműztük az étrendünkből. 

Azt gondoltam, hogy na most lesz az, amikor ÉN éhen fogok halni…de erre is gyorsan kaptam megoldást. A doktornő javasolt nekem egy hölgyet, aki az ő betegeinek is megfőzi a diétás ételeket. Napi 5-szöri étkezés (főtt étel) és már meg is oldódott a problémám…bár még azt nem tudtam, hogy hogy fogom kibírni az imádott gyümölcseim és kenyér nélkül, de majd lesz valahogy. Az egészségem most mindennél fontosabb.

…és akkor elkezdődött számomra a 3 hónapos szigorú diéta és a MORA terápia kezeléssorozata…

...hogy mire jutottam, majd az is kiderül a későbbiekben…

 

Hol is kezdődött a "fitness szerelem"?

Az álom valóra válik...

Köszönöm a sok pozitív visszajelzést az előző bejegyzésemhez. Ezek ráébresztettek arra, hogy írjak egy olyan témáról, amit nevezhetünk úgy is, hogy az én "gyermekem"...

Mint ahogy már írtam, van nekem egy csodálatos fitnesstermem, mindenféle sportolási lehetőséggel. Ez a szerelem, kb. 20 évvel ezelőtt kezdődött még az “előző életemben” Kazincbarcikán, ahol focistafeleségként éltem és dolgoztam. Kitaláltam, hogy nyitok egy női fitnesstermet, de akkor a sorsnak még más tervei voltak velem, és az álmom megvalósítására jó pár évet várnom kellett. 

Aztán elérkezett 2003. Akkor költöztem Kecskemétre, válás után, igazán még azt sem tudtam, hogy mihez is kezdjek az életemmel. Álláshírdetéseket böngészve találtam rá az akkor nyíló női fitnessteremre. Edzői végzettségem ugyan nem volt, de mivel mindig is része volt az életemnek a sport, gondoltam megpróbálom. Leendő főnökömmel, rögtön “egymásba szerettünk”. Az első állásinterjú alkalmával tudtam, hogy nála/vele fogok dolgozni. 

…és június hónapban - velem együtt - meg is nyílt Kecskemét első női fitnessterme, egy országos hálózat részeként. Már az első pillanattól kezdve úgy vetettem bele magam a munkába, mintha a saját termem csinálnám. Imádtam már akkor is, pedig “csak” alkalmazott voltam. Sokszor kaptam szabadkezet, kitalálhattam, változtathattam dolgokon - már amit a franchise megengedett. 1 év elteltével úgy éreztem, hogy eljött az ideje, hogy elvégezzem a testépítő-fitness edzői tanfolyamot. Erre azért volt szükség, mert, ugyan sokat megtanultam a szakmáról, de úgy gondoltam, hogy elengedhetetlen  edzői végzettséggel rendelkezni ahhoz, hogy hiteles legyél a vendégek szemében. 

Ahogy telt az idő, kezdtük kinőni a petőfivárosi családi házat, így 2006-ban beköltöztünk a belvárosba, egy 450 négyzetméteres épületbe. Egyre szerelmesebb lettem a munkámba, és mivel pasi nem volt az életemben, így a fitness töltötte ki minden időmet. Az emberek - munkatársak - az évek alatt folyamatosan cserélődtek mellettem, de én be voltam betonozva. Legalábbis akkor úgy gondoltam…

Aztán 2007. ősze nagy változást hozott az életembe. Így utólag már tudom, hogy mi, miért történt akkor velem. Munkahelyet váltottam, mert a sors terelt valami/ valaki felé…decemberben ismerkedtünk meg a volt párommal, az új munkahelyünkön. 

Ebben az időszakban jelent meg a Titok című könyv és a film. A brókercég vezetőjétől, ahol dolgoztunk, szintén nagyon sokat tanultunk a pozitív gondolkodásról. A Titok szerint nekünk nincs más dolgunk, csak kérni, hinni és fogadni. Mert ha kérésünket egész pontosan meghatározzuk, kérésünk teljesül, feltéve, ha elég erősen hisszük, hogy tényleg megkapjuk, amit kértünk. 

…és én akkor és ott elkezdtem teremteni…első lépésként megcsináltam a kívánságfalamat…

2008. márciusában felraktam egy fekete 3-as Mazda képét a falra. 1 hónappal később az apukám - aki akkor még a Mazdánál dolgozott - szólt, hogy lenne egy szép kis autó, igaz, hogy nem fekete, hanem piros. Beleültem és azonnal beleszerettem…az igazi álomautó és az enyém…

Aztán jött a fitness álom megvalósítása…akkor már tudtam, hogy merre kell, hogy vezessen az utam. Letöltöttem a netről egy fitnessterem képét, de nem találtam olyan képet, ami igazán tetszett volna, csak egy pesti teremét, ami szintén annak a hálózatnak volt a tagja, amiben én itt Kecskeméten dolgoztam anno. Júniusban hívott fel először a volt főnököm, hogy átvenném-e a fitness üzemeltetését. Tudtam, hogy nem történhet másként, de fogalmam nem volt, hogy hogy valósítom meg.

…és szeptemberben egy újabb álmom vált valóra…

20150720_110943.jpg

Azt, hogy van egy fitnesstermem 2 embernek köszönhetem, a volt főnökömnek, aki megadta a lehetőséget és a volt páromnak, aki megteremtette a feltételeket. Örökké hálás leszek mindkettőjüknek. Azt viszont, hogy most itt tartok, ahol, csak egyedül magamnak köszönhetem. Sokszor feladhattam volna, de nem tettem. Tudtam, hogy a helyemen vagyok.

Minden rajtunk múlik, az hogy kik vagyunk és hová szeretnénk eljutni.

Ma tízmilliószoros nap van, ami azért különleges, mert ezen a napon gondolataink, érzéseink és tetteink teremtő ereje tízmilliószor erősebben működik! Bármit is szeretnél, valóra válhat, ha elég erősen hiszel benne, nekem elhiheted…

A mai napon kerüld a negatív, lehúzó embereket és erősítsd meg a hitedet abban, hogy mint minden ember a földön: Te is megérdemled, hogy egészségben, bőségben és szeretetben élj…

 

Gyermekvállalás?

Mi van ha nem lehet gyerekem?

Sokan, sokszor kérdezik tőlem, hogy nekem miért nincs gyerekem. Annak idején fiatal lány koromban úgy képzeltem el, mint a legtöbb normális nő, férjhez megyek és szülök legalább 2 gyereket. Nagyon szeretem a gyerekeket, el sem tudtam volna képzelni, hogy nekem ne legyen gyerekem. Anyukám mindig azt mondta, hogy biztos nagyon jó anya lesz belőlem, hogy miért gondolta ezt, nem tudom, talán anyai megérzés volt…

Aztán 27 évesen férjhez mentem és belevágtunk… Azt hittem, hogy 1-2 hónap és boldogan fogom várni születendő gyermekünket, de csak nem sikerült teherbe esni. Izgatottan vártuk minden ciklus végét, hogy na, vajon most? Aztán kissé csalódottan állapítottuk meg, hogy most nem, de majd talán legközelebb. Egyik lelkesen érdeklődő barátnőmet hűtöttem le a másik után, és egyik nagyszerű tanácsot hallgattam a másik után – szexeljünk párnával a derekam alatt, álljak fejen szex után, egyek sok mézet, igyak kávét, ne igyak kávét, de igyak ilyen és olyan és amolyan teát, hogy csak néhányat említsek. 

Sokat sírtam, totál lelkibeteg voltam. Körülöttem (sógornőm, unokahúgaim) már mindenki teherbeesett és megszülte gyermekét, gyermekeit. Minden menses bőgéssel kezdődött, hogy nekem miért nem sikerül már…

babaterv.jpg

Végül eltelt az a bizonyos 12 hónap, és akkor úgy döntöttünk, hogy irány az orvos. Pár ciklus után az egész azért kezdett egy kicsit túl sűrű lenni, a tesztelésekkel, az ultrahangokkal, a kötelező és időzített együttlétekkel. Na, meg az összes érdeklődővel és jóakaróval. Jött a sok „ne görcsölj rá”, vagy igazi nagy kedvencem, a „nem szabad akarni!” Ez utóbbinál sikítani tudtam volna – ugyan, mesélje már el valaki, hogy hogyan lehet csak kicsit, úgy mellékesen gyerekre vágyni 1,5-2 év sikertelen próbálkozás után, miközben az ember egyik orvostól a másikig rohangál? Nekem mindenesetre nem sikerült nem akarni. 

Orvostól orvosig jártunk, látszólag mind a ketten teljesen egészségesek voltunk, de csak nem akart sikerülni. Injekciók, tabletták, nőgyógyász, és ez így ment hónapokig, évekig. Utáltam már a szánalmat, a sajnálkozást az ismerőseink, családunk szemében.

Ezután átestem egy petevezeték-átfújáson, amit az ellenségemnek nem kívánok. Egy ismerősöm azt mondta, hogy neki annyira fájt, mint a szülés, de annak a végeredménye legalább egy csodás kisbaba lett. Végül a kezelőorvosunk az összes lelet birtokában inszeminációt javasolt. A beavatkozás nagyjából 10 percig tartott, utána még 1 órát kellett pihennem egy másik, direkt pihenésre fenntartott szobában, és mehettünk is haza. Azt csak hónapokkal később tudtam meg, hogy az átélt embertelen fájdalom, és a beavatkozást kísérő görcsölés elkerülhető lett volna, de ez senkit nem érdekelt rajtam kívűl, legalábbis a kórházi személyzetet nem. Ezt még kétszer megismételtük, de aztán a volt férjem azt mondta, hogy ezt ő már nem bírja nézni, hogy én ennyit szenvedek, ennyi mindenen megyek keresztül. Akkor inkább nem kell gyerek…

Aztán, sajnos egy idő után nincs más választásod, belefáradsz és átáll az agyad és a lelked arra, hogy mi van akkor, ha neked még sem adatik meg, hogy anya legyél. Tudomásul veszed és elfogadod, hogy neked ezt dobta a gép. A házasságunk és a kapcsolatunk maga volt a tökély, kivéve ezt az egy dolgot. Már amennyire a focisták élete tökéletes lehet, de erről majd egy külön fejezetben írok, és arról is, hogy milyen is volt focistafeleségnek lenni.

Azt is tudom, hogy ha lett volna gyerekünk, teljesen másként alakul az életem. Biztos vagyok benne, hogy nem váltam volna el. Így utólag viszont örülök, hogy így alakult minden, ahogy…

Egy dolog miatt nagyon sajnálom, hogy nem szültem még gyereket. A szüleimet nem tudtam megajándékozni unokával.

A volt párommal, az együtt töltött 7 év alatt, 1-2-szer megfordult a fejünkben a gyermekvállalás, de aztán valahogy mindig arra jutottunk, hogy még sem szeretnénk gyereket. Úgy látszik nekünk ez nem volt megírva a nagy könyvben.

Nemrég viszont furcsa érzés kerített hatalmába, még magam is meglepődtem ezen. Ahogy az “aktuális” (képzeljétek, valaki ezt a megnevezést használja...) párom beszélt a gyerekekről, azt éreztem, hogy IGEN, mégis csak szülnék egy kisbabát…álltam ott, néztem és hallgattam őt, és nem értettem ezeket az érzéseket, amik előtörtek belőlem. Na, de 46 évesen gyereket vállaljak? Ez egyelőre még eldöntendő kérdés…bár sok időm nem maradt ezen gondolkodni, mert vészesen ketyeg a biológiai órám…

Új év

Új impulzusok

Aztán végre elérkezett a várvavárt január. Imádom ezt a hónapot…

A látvány, hogy állandóan tele van a terem, elmondhatatlan, leírhatatlan. A szívem összeszorul ilyenkor a boldogságtól. Ezt csak az értheti meg, aki olyan munkát végez, ami boldogságot okoz neki, amit tiszta szívből csinál. Én azon kevesek közé tartozom, akinek a munkája a hobbija, és a hobbija a munkája. Bár az én esetemben, nem szeretem a munka szót használni. Ez nem munka, ez szerelem, ami örökké tart. 

Nagyon szeretem a vendégeimet, kivétel nélkül mindenkit, és azt gondolom, hogy ők is szeretnek engem. Amire nagyon büszke vagyok, hogy szinte mindenkinek tudom a nevét, aki járt hozzánk a 12 év alatt, és ez nem kevés ember…

Megpróbáltam egy olyan fitnesstermet létrehozni, ahová úgy jöhetnek be a hölgyek, mint ha hazajönnének. Ne az legyen a fontos, hogy ki milyen autóval jön, milyen ruhában van, hanem a sport szeretete legyen a közös bennünk.

Mint ahogy a szlogenünk is tükrözi: “Légy Nő, légy Önmagad!”

Nálunk minden hölgy jól érezheti magát alkattól, kortól és anyagi helyzettől függetlenül! Nem kell tökéletes alakúnak, bomba nőnek lenni ahhoz, hogy valaki jól érezze magát a bőrében. Sokkal fontosabb, hogy önmagát adja, önmaga merjen lenni! Az igazi nagy betűs "NŐ" nem a külsőtől sugárzik! Ha valaki saját elvárásainak megfelel, illetve a maga módján mindent megtesz azért, hogy nőies maradjon, akkor már félig nyert ügye van!

Egész januárban pörögtem, szerveztem a hóvégi városi Hírös Aerobic Napot, nem volt időm unatkozni, és azon gondolkodni, hogy egyedül tengetem napjaim. 

…és hogy egyáltalán ne legyen szabadidőm, a barátnőmmel kitaláltuk, hogy a szülővárosunkban indítsunk el egy kis aerobictermet. Örömünkre a régi ismerőseink nagy lelkesedéssel vették tudomásul, hogy a régi jó páros (ezek lennénk mi) újra együtt van. Szuper érzés volt, amikor 20 éve nem látott lányok, asszonyok jöttek órákra, csak azért, mert MI csináljuk.

pic_niagara-490x275.jpg

Egyik délután bejött a fitnessbe a volt párom és nagyon somfordált körülöttem. Tudtam, mert elég jól ismerem, hogy mondani szeretne valamit, de nem tudja, hogy is kezdjen hozzá. Aztán töredelmesen bevallotta, hogy neki van valakije, és reméli, hogy ezzel nem okoz nekem fájdalmat. Hát nem, semmilyen rossz érzés, féltékenység nem kerített hatalmába, sőt drukkoltam neki, hogy sikerüljön. Megérdemli, hogy boldog legyen. Én nem adtam meg neki azt, amire minden férfi vágyik, családot, gyerekeket. Köztünk 8,5 év korkülönbség van, és nem az ő javára…Annak idején megbeszéltük, hogy ha ő majd gyereket akar és én már nem, akkor kitaláljuk mi legyen. Szerintem mind a ketten tudtuk, hogy ilyenkor egy megoldás létezik, a szakítás…

A gyerekvállalásról jut eszembe...de legyen ez a következő témánk...

A vég a kezdet

...persze megoldásokkal :)

3 hét alatt, november elején találtam lakást, az én kis kuckómat, ahol a mai napig is éldegélünk Szergejjel, a vörös kis kandúrommal. Az első pár hét furcsa volt egyedül, nem szuszogott senki mellettem, kivéve Szergejt, nem kérdezte meg senki, hogy milyen volt a napom. Ha őszinte akarok lenni, bevallhatom, hogy sokat sírtam. Szergej ilyenkor odafeküdt mellém és mintha tudta, érezte volna, hogy nekem fáj, kis mancsával megsimogatta az arcomat. Sajnáltam magam. Aztán ahogy telt az idő, rájöttem, hogy jó egyedül. Tudtam, hogy nem ez az élet rendje, hisz az ember társas lény, boldog párkapcsolatban kellene élnem, de most jó volt így. Egy porcikám nem kívánta pasi közelédését - se testileg, se lelkileg. Nem tudtam volna elképzelni, hogy hozzám érjen, megcsókoljon valaki, hogy levetkőzzek egy férfi előtt. Azt hiszem, ez teljesen normális egy 7 éves kapcsolat vége után. 

Sokat dolgoztam, még jobban belevetettem magam a munkába. Ez volt a boldogság, és tényleg boldog voltam. Néha-néha megittam 1 pohár rosét esténként, ettem hozzá egy kis étcsokit, ha úgy akartam este 11-kor vacsoráztam, ha nem volt kedvem, nem takarítottam ki. Ez a szabadság érzése volt, pedig előtte se korlátozott senki.

A volt párommal 2-3 naponta találkoztunk, és rájöttem, hogy nem fáj, hogy elmúlt. Furcsa, ismeretlen érzés volt. Nem akart megszakadni a szívem, ha megláttam, ha beszéltünk. Jó érzés volt látni, találkozni vele. 

November végén regisztráltam az egyik társkereső oldalra, de már az első pár napban rá kellett jönnöm, hogy ez nem az én világom. A lányokkal bent a fitnessben nagyon jókat nevetgéltünk az önbizalomban hiányt nem szenvedő jelentkezőkön. A lelkemnek azért jól esett, hogy tetszettem és akartak. De ennyi…és nincs tovább. Nem akartam találkozni senkivel, még nem. Annyira távolinak, elképzelhetetlennek tűnt, hogy újra szerelmes lehetek. 

Biztos voltam benne, hogy én nem itt fogom megtalálni a szerelmet. Azonban az élet néha kiszámíthatatlan…de az egy jó pár hónappal későbbi történet lesz…és most haladjunk sorjában.

508003273_e8678efd34.jpg

Gyorsan telt az idő, jött a december, a karácsony. 3 napig zárva volt a fitness, de valahogy túléltem. Otthon voltam a szüleimnél, ettem, ittam, ahogy más normális ember karácsonykor. …és még mindig nem fájt, hogy egyedül vagyok. Sőt, szerettem egyedül lenni. A kis birodalmam olyan volt, mintha egy teljesen más világba csöppentem volna bele, kizárva a külvilágot. Itt tudtam, hogy senki nem bánthat, nem okozhat fájdalmat nekem, ez csak az enyém, az én külön világom.

A barátnőm megígértette velem, hogy szilveszterkor nem ülök otthon, hanem elmegyek velük bulizni. Nagy nehezen beleegyeztem, de csak azért, hogy őt meg ne bántsam. Elmentem, de nem igazán élveztem az estét. Egész végig az járt a fejemben, hogy bárcsak otthon maradtam volna. Szerinte nem normális dolog, hogy jól érzem magam egyedül. Tényleg nem volt az, de nem akartam mindenféle felesleges, egyéjszakás kalandba belemenni. Nem erre vágytam. 

Kezdett kialakulni a fejemben, hogy milyen férfit szeretnék majd társnak, de még csak a fejemben, a szívemben nem. Hiszem és tudom, hogy előbb vagy utóbb minden zsák megtalálja a maga foltját. De még korainak tartottam, hogy komolyan gondolkodjam ezen. Ha készen állok rá, majd tudni és érezni fogom…