Őszintén bevallom, hogy a blogírás gyakorlatban kicsit más, mint képzeltem. Sok ötlet van, és sokan sokféleképpen reagáltok, így egyes bejegyzések után el-elkanyarodik a téma. A minap kaptam meg, hogy egy történetet nem fejeztem be, pedig ez is része, pontosabban része volt az életemnek.

Kívánságágyamon cikkben írtam arról, hogy egy minden szempontból ígéretesnek tűnő kapcsolatba vágtam bele. Megláttuk egymást a parkolóban…és vonzott hozzá valami, nagyon is, egyébként nem engedtem volna be az életembe. 

Hiszem, hogy valamiért találkoznunk kellett, valamit tanulnunk kellett egymástól, tükröt kellett tartanunk egymásnak. 

Nekem ez kicsit fájdalmas tükör volt. A 7 éves kapcsolatom alatt nem sírtam annyit, mint ezalatt a bruttó 5 hónap alatt. Aki ismer, most ezen biztos meglepődik, mert nem vagyok az a sírós fajta, de ebben a “kapcsolatban” csak így tudtam kiengedni a gőzt.

Az életben a legjobb kapcsolat kölcsönös vonzalmon alapszik. Amikor elkezdődik egy kapcsolat, akkor a vonzódás - jó esetben - megvan, és az sodródik valamerre, pontosabban mi magunk evezünk vele valamerre. A mi kapcsolatunk nem jó irányba ment, legalábbis nem egy irányba, ami tőlem nem megszokott módon rányomta a bélyegét a mindennapjaimra.

Nagyon rapszodikus volt a viselkedésem és a hangulatom. A jobb napokon, amikor szólt hozzám, találkoztunk vagy az éjszakát együtt töltöttük, akkor vidám, kiegyensúlyozott lettem. Egyéb napokon, amikor pl. napokig, de volt olyan, hogy akár 2 hétig nem beszéltünk, nem találkoztunk, akkor “idegbeteg” voltam. Már sajnos éreztem, hogy a munkám és az emberekkel való kapcsolatom rovására megy. Ez így nem mehetett sokáig, nem engedhettem meg magamnak…

Utólag visszagondolva a környezetem reagálása volt a legérzékletesebb a viselkedésemre. Láttam rosszalló tekintetüket, nem értették, hogy miért hagyom, hogy ennyire a történések hatása alá kerüljek. Nem értették, hogy én, a talpraesett, “nagypofájú” NŐ, miért nem lépek ki ebből a valamiből. De saját magam sem értettem, hogy miért csinálom. Ahogy sokszor mondtam, ez valami megmagyarázhatatlan, “beteges” vonzalom volt a részemről. Többször elmenekültem, de valami mindig visszarántott…de végre elhatároztam, és magam mögött hagytam ezt a pár hónapot.

Ahogy az idő távlatából átgondoltam az egészet, arra jöttem rá, hogy nem tudom megérteni azokat a nőket, akik hosszú évekig élnek ilyen kapcsolatban, ahol csak adnak, adnak és vissza semmi nem jön. Pedig jól esne, nagyon is. Olyan, mintha mindig visszamennénk a "pofonért". 'Gyere itt vagyok, bánts meg, légy szíves!’ Amikor azt érzed, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok elég szép, csinos,  okos…amikor folyamatosan próbára tesz, beszólogat…és te próbálsz még jobban megfelelni, de egyszer elszakad a cérna. 

Hidd el nekem, hogy túl jó vagy az ilyen pasinak. Egy ilyen pasi nem érdemel meg Téged! Fuss olyan messzire tőle, amilyen messze csak tudsz! 

Ne értsétek félre, nincs bennem harag vagy ilyesmi, egyszerűen nem vagyunk egymáshoz valók, csak ezt idő volt felismerni. Úgy gondolom, hogy egyszer, majd neki is eljön az a NŐ, akiért kész lesz változni/változtatni…aki lehet, hogy nem lesz okos, csinos és szép, de Ő mégis annak látja majd…mert szerelmes lesz…és kívánom neki, hogy mihamarabb találja meg!

Kedves Lányok, Asszonyok! 

Higgyétek el, ha egy férfi, ha valóban szeret és tervez veletek, akkor jelen van az életetekben. Mindegy, milyen formában. Jelen van. Hív, ír, keres. Látni akar, hallani akarja a hangotokat, amikor csak lehet. Keresi a társaságotokat, nem éri be párperces légyottokkal. Jelen van a mindennapjaitokban is: tudja, mi a kedvenc ételetek, milyen filmet szerettek, és milyen öblítőt használtok. Mert figyel, mert érdekli minden, ami veletek kapcsolatos. A lehetőségeket és a megoldásokat keresi, nem pedig a kifogásokat. Célja, hogy minél többet lehessen veletek, hogy minél többet tudjon meg rólatok. Ezek a férfi jelei. A jelenlét a ti életetekben. Semmi más. A többi csak kifogás!

Olyan pasit válasszatok magatoknak, aki mellett nem kell megjátszanotok magatokat. Akinél a játszmák, trükkök, praktikák szükségtelenek. Kinek a figyelmét nem kell kiharcolnotok, nem kell görcsösen megfelelnetek. Aki elől nem kell elrejtenetek hibáitokat. Akivel az együttlétek, az érintések könnyedek, természetesek, akár a levegővétel. Akinek már puszta jelenléte is egyszerre villanyoz fel, s csillapít.

…és ekkor majd nem számít, hogy te erős NŐ vagy és ő is erős FÉRFI…mert nem erőszakkal akar “betörni”, hanem a szerelmével, a szeretetével…és hagyni fogod magad…mert te is akarod, hogy így legyen.

Sok mindent tanultam az elmúlt pár hónap alatt, de legfőképpen azt, hogy ne töltsek időt a nem megfelelő emberekkel! Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsük, akik kiszívják belőlünk a boldogságot. 

…és higgyétek el azt is, hogy van olyan pasi, aki dicsér, hogy szép vagy, hogy csinos vagy, és akinek úgy vagy jó, ahogy vagy…