Nélkülözhetetlen női témák

Nem minden arany, ami fénylik?

...avagy a genetika elég?!

2015. július 27. - Rossi Judit

Most lehet, hogy sokan csalódni fogtok bennem, de akkor is őszinte leszek. Sajnos ritkán jutok odáig, hogy edzek. Mindig azzal a dumával jövök, hogy nincs rá időm. Tudom, hogy ez kifogás, de ez van. Szüleimnek köszönhetően, jó genetikával rendelkezem és a fiatal koromban végzett rendszeres sportolás megtette hatását. Testnevelés tagozatos általános iskolába és gimibe jártam, ami együtt járt a versenyszerű sportolással. Diákéveimben rengeteg országos atlétika versenyen vettem részt, és általában az első 10 között szerepeltem, illetve ezüst jelvényes sportoló voltam. Felnőtt koromban is mindig része volt az életemnek a sport, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ha máshogy nem, akkor a volt férjem által (focistafeleség voltam közel 7 évig). Soha nem kellett fogyókúráznom, diétáznom, akkor és azt ettem, amit akartam. Ha pár kiló felszaladt, kicsit visszafogtam magam és újra a régi voltam. Számtalanszor hozzákezdtem a különféle sportokhoz (kondi, spinning és hypoxi), de pár hét után mindig találtam valami kifogást, hogy most éppen miért nincs rá időm. Azt gondoltam, hogy na majd most, hogy egyedül vagyok, több idő jut magamra. Hát, nem így történt, ismét jöttek a kifogások. 

A sok mindennapi teendő mellett észre sem vettem magamon, hogy állandó egészségügyi problémáim voltak (székrekedés, puffadás, stb.), de orvoshoz nem mentem el…bár ez így hazugság lenne, mert észrevettem, de átmeneti megoldásokkal próbáltam magam “gyógyítani”. Sőt, a volt párom nagyon sokszor el akart zavarni orvoshoz, de én nem hagytam magam…

11791786_900774596668887_1632484697_n.jpg

Aztán februárban összefutottam egy kedves hölgyismerősömmel, akitől már régóta vásároltam az egészséges sütiket. Beszélgetés közben szóba került a puffadásom, és elmesélte, hogy pár éve neki is ez volt a problémája. Megadta egy szakember telefonszámát, aki neki is segített. Hívtam azonnal és már a következő hétfőre kaptam is időpontot. Sajnos, nálam is beigazolódott, hogy a CANDIDA baktérium elhatalmasodott a szervezetemben. Ahogy a doktornő ezt találóan mondta, képzeljem azt, hogy a szervezetem egy dézsa és az most megtelítődött. Na, ezt kell most kiürítenünk. 

Na, de MI is az a CANDIDA betegség (egy kicsit tudományosan)?

A Candida elszaporodásáért az életmódunk tehető felelőssé, ennek megfelelően a visszaszorításáért is magunk tehetünk a legtöbbet. A nem megfelelő táplálkozás miatt a bélflóra egyensúlya felborul, amit túl sok édesség, állati fehérje, kalóriadús szénhidrátok bevitele, és kevés friss gyümölcs, zöldség, gabona fogyasztása jellemez. Emellett túl sok természetellenes táplálékfajtát, állományjavítót, színezőt és más adalékanyagot fogyasztunk, s ezek tönkreteszik emésztőrendszerünket. Mindehhez szinte már természetesen kapcsolódik az állandó stressz és a kevés mozgás.

Az első alkalommal a doktornő meghallgatta a panaszaimat, és utána került sor az átfogó, részletes, egyénre szabott, a szervezet terheltségét feltáró MORA teszt elvégzésére. A teszt eredménye alapján kaptam életmódbeli és diétás tanácsokat. A terápiával a szigorú diéta betartása mellett, lehetőség nyílik a fennálló betegség gyógyítására is. Ily módon az évtizedek óta fennálló, kellemetlen, makacs tünetektől is meg lehet szabadulni.

Ott és akkor hirtelen sokkot kaptam…

Mi lesz most velem?…mit fogok enni? …amikor egy 4 oldalas tiltólistát kaptam arról, hogy mit nem ehetek…én, aki eddig bármit és bármikor megettem. 

Tegyük hozzá, hogy sohasem éltem egészségtelenül. Nagymamám és nagybátyám is cukorbeteg volt, és apukám is az. Mivel én a család ezen ágára “ütöttem”, sajnos én is hajlamos voltam erre a betegségre. De amikor apukámnál kiderült, hogy cukros, onnantól kezdve anyukám már egészségesebben főzött és a cukrot is száműztük az étrendünkből. 

Azt gondoltam, hogy na most lesz az, amikor ÉN éhen fogok halni…de erre is gyorsan kaptam megoldást. A doktornő javasolt nekem egy hölgyet, aki az ő betegeinek is megfőzi a diétás ételeket. Napi 5-szöri étkezés (főtt étel) és már meg is oldódott a problémám…bár még azt nem tudtam, hogy hogy fogom kibírni az imádott gyümölcseim és kenyér nélkül, de majd lesz valahogy. Az egészségem most mindennél fontosabb.

…és akkor elkezdődött számomra a 3 hónapos szigorú diéta és a MORA terápia kezeléssorozata…

...hogy mire jutottam, majd az is kiderül a későbbiekben…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://noikozpont.blog.hu/api/trackback/id/tr127658202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.