Nélkülözhetetlen női témák

Amikor szerelemre vágysz....

2016. április 13. - Rossi Judit

Van úgy, hogy valami motoszkál bennünk és nem hagy nyugodni minket. Először elhessegetjük, majd később már olyan erővel tör felszínre, hogy esélyünk sincs tovább eltitkolni elsősorban saját magunk elől.

Hiányzik a szerelem.

231-1-1420396886.jpg

Nem kérdés számomra, hogy a világot ez tartja mozgásban. Persze, jöhetnek a negatív gondolatmenetek arról, hogy milyen sok szenvedéssel is jár ez a mocsok egy érzés. De azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy járhat ez akármilyen mélységekkel, ha egyszer olyan magaslatokba tud repíteni, ahova semmi más. Persze ilyenkor felmerül mindenkiben, hogy a szerelem mellett ott van a függetlenség, a szabadságvágy. Mindezek olyan érzések, amik abszolút érthetőek. Ugyanakkor a szerelem- és itt most nem a fals fellángolásokról beszélek - az megadja ezeket, a sokak által vágyott dolgokat is.

De kanyarodjunk vissza ahhoz a ponthoz, amikor szembe röhög minket az élet, és rájövünk, hogy őrülten vágyunk a szerelem érzésére. Ezen a ponton sokan megingunk, és elkezdünk úgy viselkedni, mint egy dacos kisgyerek. Hiszen nem akarjuk hagyni, hogy ez az elcseszett akármi ránk törjön és felnyissa a szemünket arról, hogy baromira nincs mellettünk senki, akit igazán szeretnénk, olyan eszeveszett szenvedéllyel. Inkább nem akarunk senkit sem közel engedni magunkhoz, belevetjük magunkat a munkába, aztán a hétvégi buli hegyekbe. Haza megyünk fél-ismeretlenekkel, kalandokba bonyolódunk. Olyan emberekkel töltjük az időnket, akik valójában nem is hoznak minket lázba, de ideig-óráig fenntartható a látszat. Majd vasárnap délelőtt, ébredés után, agyoncsapott arccal nézünk magunk elé, csodálkozva azon, hogy a magány és a vágyódás érzése csak még erősebben zakatol a fejünkben és a szívünkben.

Innentől kezdve már tudjuk, hogy a tény, az tény. Nincs mese, bele kell törődnünk abba, hogy bizony a szív diktál, mi pedig játszhatjuk a hőst a dombtetőről, akkor sem tudjuk legyűrni. Valami elkattan a fejünkben és végre szembe merünk nézni azzal a dologgal, hogy egyedül vagyunk. Azzal, hogy igenis akarunk szeretni. Akarunk valakiért áldozatokat hozni, akarunk valakinek a kedvében járni, akarunk szeretkezni, és nem csak üres szexekbe belemenni. Szeretnénk meglátni valakinek a legmélyebb érzéseit, titkait és szeretnénk megnyílni ez előtt a bizonyos valaki előtt. Amikor elfogadjuk, hogy bármennyire is nehéz, most még egyedül vagyunk ezzel az érzéssel, akkor kell igazán erősnek maradni. Mert az emberek hajlamosak ilyenkor átfordulni egy letargikus állapotba. Ami semmiképp sem megoldás, mert veszélyesen kiégetté tesz minket, és egy elutasító magatartásformát von magával. Ezzel pedig senkit nem fogunk tudni befogadni a szívünkbe. Jól figyelj tehát, hogy mihez kezdesz az érzéseiddel.

A feladat ilyenkor az, hogy megtisztítsuk a körülményeinket. Bezárjuk a félig nyitott ablakokat, elengedjük a parkolópályán lévő kapcsolatainkat. Elkezdjünk bízni jobban saját magunkban és abban, hogy nekünk is jár a boldogság. Hogy nem minden férfi és nő üres lelkű és hiteltelen. Nyitottá válni a világ felé és hagyni, hogy a szerelem a legváratlanabb pillanatban besétáljon az életünkbe - ez a mi feladatunk, semmi más.

A bejegyzés trackback címe:

http://noikozpont.blog.hu/api/trackback/id/tr1008603620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Lajos Bóc 2016.04.28. 12:55:37

Nagyon jó írás, mondhatnám azt is, hogy "kor rajz". Manapság a karrier, a szabadság (szingliség???) mindent megelőz a fontossági sorrendben. Folyamatosan születnek a "miért jó szinglinek lenni" irományok, melyek próbálják meggyőzni az elfásult, csalódott, sikeres (vagy nem) emberkéket, hogy minden jó így, ahogy van. De néha közbeszól a szív is, hiszen a legcsodálatosabb érzések egyike a SZERELEM. És ilyenkor elgondolkozik mindenki, sőt megszületnek a "nem jó szinglinek lenni" posztok is. Csakhogy az élet rohanás, kihívás, nincs idő, kereslet az érzelmekre - ezért a szív megnyugszik/megtör pár nap alatt, és minden ott folytatódik, ahol abbamaradt.